Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Valóra válik Nostradamus jóslata?
NapiászOnline/Valner Marietta
2010. november 29., hétfő 14:20
A hétvégén kialakult koreai helyzet a szakértők szerint hamarosan meg fog oldódni, a 16. században élt tudós jóslata szerint azonban, elkezdődhet a következő világháború.

A két Korea között a hétvégén fokozódott a feszültség, hiszen a négynapos közös amerikai-dél-koreai szárazföldi hadgyakorlat első napján, elsült egy ágyú, és belelőtt a két Korea között húzódó demilitarizált zónába. A dél-koreai védelmi minisztérium szerint azonnal egy közleményben értesítették Észak-Koreát arról, hogy a fegyver csupán véletlenül sült el. Az esetet még vizsgálja a déli hadsereg, további tájékoztatást pedig nem adnak.

A véletlenül elsült lövés nagyon rosszkor jött, hiszen a két Korea között egyre élesebb a feszültség. A hét elején ugyanis Jonpjong sziget elleni, halálos áldozatokat is követelő északi támadás után, az USA és Dél-Kórea vasárnap reggel négynapos tengeri hadgyakorlatot kezdett a Sárga-tengeren. A település ezt katonai provokációnak nevezte, és felmérhetetlen következményekkel fenyegetett.

A dél-koreai hírügynökségek szerint föld-föld rakétákat helyez indítóállásba Phenjan, ráadásul föld-levegő rakétákat tolt a sárga-tengeri dél-koreai határ közelébe. Mindeközben Kína a Korai-félsziget nukleáris leszerelésére tárgyalásokat hívna össze, de a déliek nem hajlandóak újratárgyalni az ügyet. John McCain szenátor, a 2008-as republikánus elnökjelölt felszólította Kínát, hogy lépjen föl keményebben Észak-Kóreával szemben, hiszen a szenátor szerint eljött az ideje annak, hogy elgondolkodjanak a phenjai rezsim leváltásán.

Nostradamus jóslata

Még az év elején lehetett arról olvasni, hogy egy orosz asztrológus, Pavel Globa újraértelmezte Nostradamus egyik jóslatát, amiből az derült ki, hogy ez év novemberében kitörhet egy háború, ahol a jóslat szerint a vérszomjas zsarnok, nyíllal és tűzzel támad a világra, ami az asztrológus szerint egyértelműen egy nukleáris föld-föld rakétát jelent. a 16. században élt tudós jóslatai szerint a mai asztrológusok arra következtetnek, hogy ezt a háborút már vegyi fegyverekkel is vívhatják. Ez a háború novembertől egészen 2014. októberéig tarthat, és a atomfegyvereket 2011-ben vethetik be. Tovább a jóslatban az szerepel, hogy konfliktus lehet Nyugat-Európa és az USA, valamint Nagy-Britannia és Franciaország között, esélye lesz egy háborúnak a Krím-félszigeten, a Fekete-tengeren katasztrófa történik, mégpedig vélhetően hatalmas mennyiségű vegyi anyag ömlik a tengerbe, minek következtében Európában erősödik a gazdasági visszaesés, és gazdasági csőd jön.

A NapiászOnline az ügyben felkereste Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, aki szerint senkinek sem áll érdekében belekezdeni egy újabb háborúba. „Én úgy gondolom, hogy az utóbbi egy hétben a média hajlamos egy kicsit túlvizionálni a két zóna közötti feszültséget. Nem hiszem, hogy háború lenne, mert az senkinek sem érdeke. Dél-Korea egy lassú egyesítésben érdekelt, szemben egy háborúval, ami káoszt teremtene nem csak Észak-Koreában, de Kínában és Dél-Koreában is. Amennyiben a rendszer gyorsan bukik meg, úgy Kínának is az lesz az érdeke, hogy minél hamarabb egyesítse a két felet, hogy az egyesülés egy felvilágosodottabb kommunista rendszerben történjen. Az tény, hogy Washington érdekelt lenne egy háborúban, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg az USA sem bonyolódna bele. Ha Kína támogatást akarna nyújtani Észak-Koreának, akkor azt az USA nem tudná megakadályozni.” – nyilatkozta a NapiászOnline-nak Tálas, aki szerint ennek ellenére elképzelhető, hogy ez a feszültség érződik majd a tokiói tőzsdén és az olajpiacon is.

Az ügy miatt felkerestük Balogh András külpolitikai szakértőt is, aki szintén csekély esélyt lát arra, hogy a koreai feszültség világháborúhoz vezessen. „A koreai félsziget a világ egyik legfeszültebb része, hiszen olyan, mint egy rossz skanzen, ahol a felek szemben állnak egymással súlyos fegyverekkel. Észak-Korea egy furcsa terület, ahol megállt az idő, az ország agresszív és félelemben él. Ez a térség a nagyhatalmak ütközőpontja, de igyekeznek elkerülni a konfliktust egymással. Egy nukleáris hatalomról beszélünk, akiknek rakétája is van, ezeknek az indító kulcsa pedig olyan emberek kezében van, akiknek a világ felé csekély a felelősségük. Ha esetleg egy lokális háború alakulna ki, akkor az beláthatatlan következményekkel járna.” mondta Balogh András, a történelemtudományok doktora a NapiászOnline újságírójának.

Csoma Mózes is úgy gondolja, hogy a konfliktus meg fog maradni csete-paté szinten. „Észak Koreának nem áll érdekében háborúzni, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az ország végét jelentené, ráadásul Észak-Korea területein Dél-Koreai befektetések vannak, és mivel Szöul nagyon közel van a harcokhoz, szerintem nem fogják megkockáztatni, hogy a főváros megsérüljön. Akik azt mondják, hogy ez a konfliktus a harmadik világháborúhoz vezethet, azok nem ismerik az adott helyzetet.” – nyilatkozta a Korea-szakértő lapunknak.

Eddigi hozzászólások:
 Dominkos - 2010-11-30 16:05:01
  Nem kell mindent elhinni...

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier