Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Válságkezelési gyakorlat hazánkban
MTI
2011. oktober 19., szerda 13:02
Most először védelmi feladatokkal, feltételezett szituációkkal készülnek az esetleges veszélyhelyzetre egy több mint egyhetes gyakorlat során Magyarországon.

Megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata a szervezet mind a 28 tagállamában; Magyarországon szerdától nyolc minisztérium vesz részt társszervezeteivel, 86 emberrel a feltételezett veszélyhelyzet kezelésében.  A "CMX11" (Crisis Management Exercise) elnevezésű, több mint egyhetes gyakorlatot Budapesten Fodor János, a honvédelmi tárca államtitkára, Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági, informatikai helyettes államtitkára nyitotta meg. Fodor János a megnyitóhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: a "CMX 11" a NATO egyik legjelentősebb gyakorlata, amelyet az idén már márciusban megtartottak volna, ha a katonai szövetségnek nem kellett volna támogatnia a líbiai válságkezelést. Az államtitkár hozzátette: a gyakorlatot a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen személyesen irányítja, s abban összesen 2500 ember vesz részt.

Közlése szerint a gyakorlat attól különleges, hogy most először védelmi feladatokat gyakorolnak: a feltételezett szituációban egy NATO-tagállamot szövetségen kívüli ország részéről ér támadás. Fodor János hozzátette, hogy a feltételezett válsághelyzet a NATO kollektív feladataira összpontosít a Washingtoni Szerződés 4. és 5. cikkelye szerinti helyzetben, beleértve a tárgyalásos válságrendezést, valamint a katonai megoldás lehetőségét is. Leszögezte ugyanakkor, hogy katonai csapatmozgások nem történnek. A gyakorlat keretében nyolc minisztérium és társszervezetei részéről összesen 86 ember vesz részt a NATO szervezeteiben folyó konzultációban és döntéshozatalban, gyakorolja a magyar polgári és katonai válságkezelési mechanizmusokat, a konfliktushoz kapcsolódó, az országot közvetlenül érintő feltételezett fenyegetettségek elhárításán keresztül - közölte a honvédelmi államtitkár.

Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára kijelentette:az ország gyarapodásának záloga a biztonság, ennek letéteményese pedig a NATO. Mint mondta, szükség van olyan helyzetekre, amikor a minisztériumok gyakorolhatják a válsághelyzetek kezeléséből adódó feladataikat; a NATO-gyakorlat során szembenéznek az új fenyegetettségekkel is, mint amilyen például a kibernetikai támadás. Tóth László, a Belügyminisztérium államtitkára a többi között arról beszélt, hogy a gyakorlat során bemutatkozik a tavaly felállított terrorelhárítási központ. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a kormányzat a központ felállítása óta 13 milliárd forintot fordított a terrorelhárítással összefüggő célra, az összeg nagy részét az ingatlan biztosítására és speciális eszközök beszerzésére költötték.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier