Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
VDSZ: A tömeget nem lehet visszatartani
hirado.hu
2011. május 25., szerda 13:30
Lemondta a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete a hétfőre, a Parlament elé meghirdetett megmozdulását, mert a tervek szerint Orbán Viktor kormányfő aznap találkozik a fegyveres és rendvédelmi érdekképviselőkkel. A VDSZ készültségben várja az egyeztetés eredményét.

Az érdekképviselet hangsúlyozta: a szakszervezetek készenlétben maradnak, de "udvariasan kivárják a miniszterelnöki egyezkedést, mert annak eredménye minden ágazatra hatással lehet". A dokumentum idézi Székely Tamást, a VDSZ elnökét, aki kijelentette, tervüktől nem állnak el, az akciót a tárgyalás eredményétől függően tovább szervezik, és várják a csatlakozni kívánó szervezetek, civil mozgalmak jelentkezését.

Szólt arról is, hogy a VDSZ ismét levelet küld a kormányfőnek, amelyben azt követeli, hogy a miniszterelnök a vegyészeket - és valamennyi munkavállalót - is tekintse tárgyalópartnernek, hallgassa meg őket. Székely Tamás szerint az ágazatnál és a többi csatlakozó szakszervezetnél is eddig ritkán látott készülődés folyik, félő, hogy egy újabb jól időzített, ám csak időhúzásra alkalmas, látszat tárgyalás minden eddiginél nagyobb indulatokat gerjeszt, "elérkezhet a pillanat, amikor a tömeget nem lehet visszatartani". Székely Tamás úgy vélte, az álkérdőívek ideje lejárt, a szakszervezeteket partnereknek kell tekinteni, mert a miniszterelnök európai kollégái Lisszabontól Szófiáig ezt teszik.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kormány keddi ülése után jelentette be, hogy a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter együtt tárgyal majd a rendvédelmi érdekképviseletek delegáltjaival és a parancsnoki kar vezetőivel.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier