Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Végszámla csak az alvállalkozók kifizetése után
MTI
2009. december 31., csütörtök 12:20
A fővállalkozó végszámláját csak akkor fizetheti ki a megrendelő, ha az előbbi igazolja az alvállalkozók hiánytalan kifizetését, a január első napjától megkötött építési szerződésre kell alkalmazni ezeket a szabályokat, a módosított építési törvény előírása szerint.

A nyáron módosított építési törvény bevezette a fedezetkezelő intézményét. A megrendelő a fedezetkezelő rendelkezésére bocsátja a szükséges összeget, aki viszont akkor fizet, ha a fővállalkozó igazolja az alvállalkozók kifizetését. A módosított törvény ezért kimondja, hogy aki építési kivitelezést vállal, annak rendelkeznie kell az elvégzéshez szükséges fedezettel: az anyag megvásárlása mellett az alvállalkozóit is ki kell fizetnie. Ez a szabály vonatkozik a munka minden szakaszára, amelyeket rész-számlákra fizet ki a fedezetkezelő. Októbertől az út-beruházásoknál, majd a többi közbeszerzésnél 2010. január 1-jétől, a magánberuházásoknál pedig április 1-jétől kell fedezetkezelőt megbízni. A támogatásból megvalósuló beruházásokra kiírt közbeszerzéseknél a Magyar Államkincstár látja el ezt a feladatot havi 100 ezer forintért, míg a magánszférában bank is végezheti e munkát, és a díj alku tárgya.
  

 A további - és január első napjától alkalmazandó - szabály úgy szól, hogy a fővállalkozó nem köthet ki az alvállalkozójával szemben későbbi fizetési határidőt, mint amilyen rá vonatkozik a megrendelővel kötött szerződésben. A fővállalkozó a végszámlája alapján akkor juthat hozzá az utolsó építési fázis ellenértékéhez, ha igazolja: valamennyi alvállalkozót kifizette. Az építési törvény módosításában szerepel egy január 31-i határidő is. Az építési kivitelező cégeknek eddig a határidőig kell regisztráltatniuk magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál. A kamara vezeti ezen cégek névjegyzékét. A regisztrálás feltétele nem túl szigorú: a kivitelezőnek alkalmaznia kell legalább egy szakmunkást és egy felelős műszaki vezetőt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier