|
Velence ismét víz alatt van
MTI
2010. december 04., szombat 10:30
Az Adriai-tenger megnövekedett szintje miatt víz alá került pénteken Velence nagyobbik fele, és egy búvár az alkalmat kihasználva látványosan átúszott a Szent Márk téren.
A víz szintje délelőtt már 136 centiméterrel magasabb volt, mint az átlagos vízállás. Ez idén a legnagyobb tengerár a homokzátonyokra és cölöpökre épült városban. A viharos esőzések és havazások miatt a hatóságok számítottak a kellemetlenségre. Hajnalban szirénák figyelmeztették a lakosokat az áradásra, bezártak több iskolát, és biztonsági okból leállították a tömegközlekedést szolgáló vaporetto (vízibusz) járatokat.
Nicola Brischigiaro olasz búvár a Szent Márk téren várta az ár tetőzését. Közben a nézelődők nagy örömére gumiruhába öltözött, békalábakat húzott fel, majd belevetette magát a vízbe, és mintegy száz métert tett meg levegővétel nélkül a víz alatt. A térről egyébként el kellett távolítani a pallókat, amelyeket áradások idején hagyományosan kitesznek a gyalogosok számára, mert félő volt, hogy a kivételesen magas víz elsodorja őket.
A tengeri áradás rendszeresen sújtja a várost, amely amúgy is 23 centimétert süllyedt a XX. században. A legrosszabb helyzet 1966-ban alakult ki, amikor a víz szintje 194 centiméterrel nőtt a szokásos fölé. A jelenséget a sok csapadék, valamint a szél okozza, amely a velencei lagúna felé tereli a tengert.
Hét éve nagyszabású építkezést kezdtek a város megmentésére: a Mózes terv keretében 78 mobil gátat építenek a lagúna bejáratainál. Ezek általában a víz fenekén fekszenek, magas vízállás esetén viszont felállítják őket, és eltorlaszolják velük az áradat útját. A létesítmény 2012-ben lesz kész.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, hideg, kihűlés, iskola bezárás, fagyhalál, autós üldözés, ámokfutó, Székesfehérvár, ötven méter, zuhanás, munkahelyi baleset, Velencei-tó, hotelek, felszámolás, eladó, velence, sziget, verekedés, Érd, rendőrség, bűnügy, dukai regina, dukai gergő, való világ, feczesin róbert, utazás, időjárás, idő, lehülés, front.ősz, eső, napsütés, meleg, ősz, csapadék, front, időjárárs, nyár, hidegfront, halott, személyazonosság, fulladás, gárdony, tó, halál, holttest, nő, baleset, vízirendőr, hajó, vitorlás, úszás, Rákóczi Feri, Morning Show, műsorvezető, vv jerzy, nők, pénz, díj, jótékonyság, macskák, étterem, evezés, országos bajnokság, kábítószer, férfi, rendőrök, filmfesztival, Horvátország, vetítés, gyermek, bicikli, lopás, eltűnéd, betörés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|