|
Veszíthetnek a budapestiek a kötelezőváltással
MTI
2010. november 01., hétfő 08:45
A fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű felelősség biztosításnak, ha nem elég körültekintőek, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez, a budapesti ügyfelekre nagyságrenddel nagyobb díjat határoztak meg a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint.
A cég mind a 14 biztosító adatait vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy az idén a szolgáltatók komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük. A kalkulációk szerint például egy fővárosi 45 éves ügyfélnek, akinek Opel márkájú kocsija van, akár 107 880 forint is lehet a kötelező biztosítása, míg ugyanez egy megyeszékhelyen élő autótulajdonosnak akár 30 ezerrel is olcsóbb lehet, akkor is, ha a legrosszabb ajánlatot fogadja el. A kisebb településeken lakóknak ennél is kevesebbet kell fizetniük. Az elemzés szerint a „képzeletbeli”, átlag magyar fővárosi autósnak akkor is többet kell fizetnie vidéki társainál, ha a legjobb ajánlatot választja. Ugyanakkor az autósoknak érdemes a kedvezmények listáját is áttanulmányozniuk, mert azok akár 30-40 százalékkal is csökkenthetik a végösszeget.
Németh Péter, a CLB elemzési divíziójának vezetője a közlemény szerint a kedvezmények ellenére sem osztja azok véleményét, akik azt állítják, hogy 2011-ben csökkennek a biztosítási árak. Úgy véli, hogy bár van pár olyan biztosító, amely jelentősen mérsékelte díjait, összességében a szolgáltatók stratégiáját a tavalyi kedvezmények átalakítása, mérséklése, megvonása jellemzi. Megdöbbentő jelenség, hogy új, eddig nem tapasztalt „büntető”, azaz díjemelő tételeket is bevezettek. A szakértő szerint az összetettebb tarifarendszer miatt az autósoknak a tavalyinál is alaposabban át kell nézniük és össze kell hasonlítaniuk a biztosítási lehetőségeiket és hasonlítaniuk az ajánlatokat. Tavaly december 1-jéig 1,5 millió autós váltott biztosítót, de a CLB szakértője szerint az idén ez a szám elérheti a kétmilliót.
A Magyar Biztosítók Szövetsége két országos napilap mellékleteként szombaton tette közzé 14 biztosító tarifáit a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb). A legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben. Az autósoknak egy hónapjuk van arra, hogy eldöntsék, váltanak-e biztosítót, kivéve azokat, akik az idén vásároltak kocsit, mert számukra nem január 1-je, hanem a vásárlás évfordulója lehet a váltás időpontja.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tüdőszűrzés, tisztiorvos, kötelező, TBC, winbledon, olimpia, öltözködés, dressz, tenisz, óvoda, 2012, konténeróvoda, Hiller, MSZP, oktatás, diploma, tyúktojás, ketreccsere, drágulás, 50 forint, tojás, Inter, Geona, Olasz Kupa, autósok, rendszámtábla, csere, mérőóra, gázóra, kártyás villanyóra, KDNP, biztosítás, gépjármű felelősségbiztosítás, gépjármű, tarifák, jövő évi, anthony, hopkins, kézilabda, továbbjutás, kek, tantárgyak, KRESZ, újítás, kormányrendelet, bér, fizetés, munkaidő, végzettség, testnevelés, sport, Tóth Vera, alkohol, celeb, party, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, repülő, szapulás, büntetés, vágóhíd, telefon, győr, FTC, gisele, bundchen, loplás, rablás, festmény, csontváry, csalás, pénz, NATO, fizeté, tartozás, Magyarország, Honvédség, luxus, síparadicsom, swarovski, szíven szúrta, Vzesprém, nyugdíjbiztosító,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|