|
Világbajnok lett a magyar mentőkutyás csapat
Független Hírügynökség
2009. július 08., szerda 08:30
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 közös, 8 fős csapata nyerte a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség 15. Mentőkutyás Világbajnokságát. Az idei viadalt a romániai Craiova városában tartották, ahol 4 nap alatt, 13 ország nagyjából 100 mentőkutya és vezetője mérte össze tudását múlt héten.
A kutyáknak fegyelmezettségi, ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk, és nem maradhatott el a szimatmunka sem, amikor eltűnt emberek felkutatása volt a cél romok között és erdős területen. Balázs László, a szolgálat vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: magyar csapat még soha nem ért el ilyen szép eredményt világversenyen, a vezető egyébként a csapat világbajnoki címe mellé egy egyéni bronzérmet is elhozott Aqua nevű kutyájával. A verseny július 1-től 5-ig tartott.
A szolgálat vezetője, Balázs László és Aqua nevű, öt és fél éves mentőkutyája a csapat világbajnoki címe mellett az egyéni 3. helyezést is megszerezte. Pedig tavaly egy nemzetközi drezdai vizsgán az ebet súlyos baleset érte: egy emeletes ház födémével együtt a mélybe zuhant a kutya az egyik feladatnál. A bal lábában két csont is eltört.
A szolgálatvezető elmondta: a kutyák most hónapos pihenőt kapnak. Miután mindegyik egyben házikedvenc is, így otthon tölthetik a "vakációt", de ha riasztják őket, természetesen azonnal munkába állnak. A csapat a pihenő után, augusztusban a mentőkutyások nyílt bajnokságán vesz részt Ausztriában, illetve azokra a nemzetközi vizsgákra viszik el a kutyákat, amelyeket minden évben kötelezően letenniük, hogy külföldön is bevethetőek legyenek.
Idén eddig nem kellett külföldre menniük segíteni, itthon viszont 20 eltűnt ember felkutatásában és számos tűzeset vizsgálatánál segédkeztek, ahol a kutyák éles szimatának köszönhetően derülhet fény arra, hogy gyújtogatás áll a tűz hátterében vagy sem.
A kép illusztráció.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
horvath, eva, dammak, jazmin, szorcsik, viki, bono, poker, nanasi, papp, gergo, lakatos, mark, kilakoltatás, tüntetés, kupon, támogatás, paralimpia, döntő, berki krisztián, első, szepsi györgy, fifa, érdemrend, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, foci, labdarúgás, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, börtön, tárgyalás, gyömrő, pályán kívül, giovanni moreno, forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, Joey Barton, eltiltották, pirosat kapott, heves vérms, új gumik, forma1, pirelli, rekordok, bl, Gera Zoltán, játszik, újra, gyászol, elhunyt, elek gyula, Erőss Zsolt, expedíció, MKB Veszprém; kézilabda; Veszprém; Mocsai Lajos;, Megyeri Balázs, borsodi, hazai labdarúgás, orrtörés, drukker,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|