„Mindig hat körül jöttek az urak. Először megvacsoráztak, majd átmentek a lányokhoz", mondja Mille Markovic, stockholmi bártulajdonos. Szokványos történet - gondolhatnánk, azonban nem jelentéktelen kispolgárokról beszél Markovic, aki maga sem ismeretlen a svéd alvilágban: a stockholmi éjszakai élet egyik ismert alakja, a prostitúciótól a kábítószerkereskedelemig számos bűnös üzelmet folytat. Az említett urak pedig nem mások, mint maga a svéd király és baráti köre.

Egy most megjelent könyvben Thomas Sjöberg újságíró a király eddig nem ismert privát szféráját mutatja be, kegyetlen leplezetlenséggel. A megfogalmazott vádakra azonban Carl Gustav csak mosolyog, jogi lépéseket nem tervez. Amikor kínai körútján rákérdeztek a könyvre, ő meglehetősen felkészületlenül igyekezett elviccelni az ügyet. „Melyik könyvre gondol? Itt Kínában is sok könyv van, és nem kell mindet elolvasni".

A svéd média eddig igen finoman bánt az uralkodóval. Ha hivatalos cenzúra nem is volt, azt mindenki tudta, hogy mit szabad és mit nem tanácsos leírni a királyi családról. Sjöberg könyvét is megpróbálták eleinte eltitkolni, de a baloldalhoz közel álló bulvármédia megtámogatta a botrányos témát, és az Aftonbladet már önálló mellékletet is szentelt a király szexügyeinek.

A könyv ugyanis azt állítja, hogy Carl Gustav baráti körével rendszeresen látogatta Markovic sztriptízbárját, ahol lányok és pezsgőfürdő várta a vendégeket. A bártulajdonos azt is elárulja, hogy fényűző orgiáik közben a testőrök vigyáztak a király "jóhírére". Markovic pedig hiába számított Stockholm egyik leghírhedtebb bűnözőjének, biztonságban érezhette magát. Tudta, hogy amíg ilyen fontos vendégek veszik igénybe szolgáltatásait, nem kell a rendőrségtől félnie. Így nem csak hogy lányokat futtathatott teljes biztonságban, de ráadásul fiatalkorúakat.

Markovic egy hangfelvétellel kívánja bizonyítani információit, amelyeken a király és társasága a lányokkal mulatozik. Azonban sejteni engedte, hogy nagyobb pénzösszeg ellenében kész ellálni az igencsak kínos leleplezéstől. A NapiÁsz Online utánajárt a Svédországban hatályos törvénynek, amelyek értelmében a prostítúció bűnözésnek számít, azonban a büntetést nem a javadalmazást elfogadó személyre (tehát nem a prostituáltra), hanem a szolgáltatást igénybe vevő kuncsaftra róják ki. Az tehát, hogy a svéd király szabadidejében örömlányokat látogat, még önmagában nem lenne főbenjáró bűn, azonban ez esetben ő mint az ország királya ezzel törvénybe ütköző tettet követ el, sőt az iméntiek fényében még csak nem is a bártulajdonos követi el a nagyobb bűnt, hanem éppen az uralkodó.

A király és barátai a vadászatokon sem vetették meg az efféle örömöket. Néhány alkalommal közösen erőszakolták meg az odacipelt lányokat, s ugyan nincs rá bizonyíték, hogy a király ebben maga is részt vett volna, de tudni mindenképpen tudott róla.

A könyv állításai szerint Carl Gustav külföldi útjain is rendszeresen látogatta a sztriptízbárokat: az atlantai olimpia idején csak egyetlen este 12 ezer dollárt hagyott ott egy helyi mulatóban.

A svéd uralkodó azonban tudott kimondottan romantikus is lenni, és volt, hogy egyetlen lány is elég volt neki. A kilencvenes évek elejétől az ismert svéd popénekesnővel, Camilla Henemarkkal volt viszonya, miközben Szilvia királyné volt a felesége. Henemark most készül könyvet írni a kapcsolatról, amelyben elárulja, hogy a király „mint valami kisiskolás" volt belehabarodva: olyan terveket dédelgettek, hogy elköltöznek egy távoli szigetre, és „kókuszdiót esznek majd".

Carl Gustav semmit nem fűz hozzá a naponta bővülő vádlistához, mindössze annyit mondogat: „ez egy régi történet". Mindezzel azonban saját maga ismeri el a könyv állításait.