|
Visszavonták a roma gárda megalakítására tett javaslatot
MTI
2009. február 05., csütörtök 07:00
Visszavonja a cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatát, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetésének elnöke, egyben lemond képviselői mandátumáról is.
"Az általam kezdeményezett cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatomat visszavonom, az Ivánban történtek okán" - írta közleményében Pádár László, hozzátéve: ugyanakkor fenntartja azon álláspontját, hogy szükség van egy erős érdekvédelmi szervezetre, "amely akár demonstrációkkal is megtudja az erejét mutatni". A cigány önvédelmi gárda megalakításáról Pádár először a Kisalföld című újság keddi számában beszélt, rámutatva, hogy szükség van a nyugat-dunántúli romák hatékonyabb érdekképviseletére. A lapnak elmondta, hogy a Magyar Gárda múlt szombati, Ivánban tartott rendezvényének hatására szerveződnek a Győr megyei romák, a Vas és a Zala megyeiek bevonásával. Úgy nyilatkozott: a romák is képesek arra, hogy hallassák a hangjukat, ők is össze tudnak fogni, a gárda kizárólag békés eszközökkel fogja felhívni a figyelmet a romákra. Pádár később közleményben hozta nyilvánosságra, hogy lemond a győri közgyűlés szocialista frakciójában viselt képviselői mandátumáról. A cigány önvédelmi gárda megalakulását több roma vezető és párt is ellenezte.
Teleki László, romaügyekért felelős miniszteri biztos azt mondta: ellenzi a törekvést és nem tartja szerencsésnek, hogy a politikát az utcára vigyék a szervezők. Horváth Attila, a Győr megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke bomlasztónak és feszültségkeltőnek nevezte az elgondolást. Kijelentette, hogy izgatás gyanúja miatt feljelentéssel élnek, ha megalakul a cigány gárda. Sárközi Antal, a dunántúli vajda szövetség elnöke teljes mértékben elhatárolódott a szervezőktől és a gárdaügytől, hangsúlyozva, hogy az "háborút és erőszakot szül". Véleménye szerint munkahely és megélhetés kellene mindenféle figyelemfelkeltés helyett. Az iváni cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Vass Tibor viszont úgy nyilatkozott, hogy támogatja a gárda létrehozását. Rámutatott arra: többet nem szeretnének rettegni és elbujdosni, mint ahogy múlt szombaton, amikor a Magyar Gárda rendezvényt tartott a faluban. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: vissza kell állítani a Belügyminisztériumot és meg kell erősíteni a rendőrséget, az egymás ellen vonuló gárdák helyett az államnak kell megvédenie állampolgárait.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|