Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vízerőmű épült a Rábán
MTI
2009. augusztus 27., csütörtök 12:45
Három évtizede az első új vízerőmű készült el Magyarországon a Rábán, a nicki duzzasztó mellett. Az erőművet egy éves próbaüzeme után adták át csütörtökön.

A környezetbarát, megújuló energiát hasznosító vízerőmű 4 ezer háztartás éves áramigényét fedezi, miközben több száz tonna légszennyező anyagtól kíméli meg a környezetet - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az avatóünnepségen. A beruházás értéke 2,1 milliárd forint, amely a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében 317,5 millió forint uniós és állami támogatás mellett valósult meg. Szabó Imre kiemelte: a beruházás jelentőségét növeli, hogy az erőművel együtt az uniós előírásoknak megfelelően megépült egy hallépcső is, ami biztosítja a halak szabad vándorlását a folyó felső és alsó szakasza között, a duzzasztón ugyanis eddig nem tudtak átjárni a halak. A vízerőmű építésére és üzemeltetésére kiírt pályázaton a Kenyeri Vízerőmű Kft. kapott megbízást. Az építés 2007-ben kezdődött meg és több mint egy évig tartott. A projekt keretében két egyforma, egyenként 771 kWh névleges kapacitású vízszintes tengelyű turbinát helyeztek, a kiserőmű gyakorlatilag emberi irányítás nélkül üzemel és évente átlagosan 9 millió kWh áramot termel. A megújuló energiát hasznosító kisvízerőműnek köszönhetően a vízenergia hasznosításával évente 13 ezer tonna szén vagy fűtőolaj felhasználása váltható ki, jóvoltából 216 tonna kéndioxiddal, 9.500 tonna széndioxiddal 5,5 tonna szénmonoxiddal és 8 ezer tonna porral kevesebb káros anyag kerül a levegőbe. A Vas megye és Győr-Moson-Sopron megye határán megvalósított projekt a szakemberek szerint mintaértékű lehet, hiszen éppen azt támasztja alá, hogy a meglévő duzzasztóművek mellé, amelyek az érintett térségek ökológiai vízpótlását is hivatottak biztosítani, a természet károsítása nélkül építhető áramtermelésre szolgáló vízerőmű.

A Rábán Nick térségében már 1932-ben megépült a duzzasztómű, amit az 1990-ben újítottak fel. Már ekkor felmerült egy kisebb vízerőmű megépítésének a gondolata, de a szükséges anyagi forrást csak az uniós csatlakozás után sikerült előteremteni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier