|
Vizsgálatot követel szeptember 11. ügyében az iráni elnök
FH
2010. április 13., kedd 10:31
Levelet írt az ENSZ főtitkárának az iráni elnök, aki arra kéri Ban Ki Munt, hogy indítson vizsgálatot a 2001. szeptember 11-i terrortámadások ügyében, közölte hétfőn az iráni média. "A legkevesebb, amit Öntől várunk excellenciás uram, hogy független és megbízható tényfeltáró csoportot hoz létre, amely széleskörűen kivizsgálja a szeptember 11-én történtek mögötti valódi tényezőket", áll a levélben az iráni hírügynökségek jelentése szerint.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök márciusban nagy hazugságnak nevezte a szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatos amerikai magyarázatot, amely szerinte arra szolgált, hogy "előkészítse az Irak és az Afganisztán elleni támadásokat". A keményvonalas iráni elnök többször közölte már: nem hiszi el, hogy az al-Kaida tervelte ki és hajtotta végre a csaknem háromezer ember halálát okozó New York-i és washingtoni támadásokat.
Januárban "ugyanolyan gyanús ügynek nevezte, mint a Holokausztot", amit 2005-ben mítosznak minősített. Ahmadinezsád egyebek mellett azt is követeli a levélben, az ENSZ ítélje el a NATO-t, amely szerinte "a regionális terrorcsoportokat támogatja Irán ellen, és állítsák bíróság elé a NATO felelőseit".
Eddigi hozzászólások:
| evolet - 2010-04-13 14:54:51 |
Ez bizony nagy svindli, igaza van az iráni elnöknek. Túl sok a gyanús körülmény.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, tvirányító, feltaláló, vs angyal, miranda kerr, lebukott, bőrbetegség, dinó, árverés, tyrannosaurus, Miranda Kerr, modell, Flynn, kisfia, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, zimány, balaton, nyár, szerelem, Kassai Viktor, legjobb, vezető, sote, felvételi, felvi, orvosi, Real Madrid, APOEL, BL, zsolnay porcelán, válság, férfi, divat, szín, trend, Gombos Edina, tanya, Somogy, pihenés, család, margit-híd, elkészült a híd, Kautzky Armand, slam poetry, környezetvédelem, Apollo23, x-Faktor, Muri enikő, alaptörvény, kövér lászló, dedikálás, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, telefonadó, távközlési adó, parlament, ócsa, devizahitel, lakópark, schiffer, lmp, vecsés, támadás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|