Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Vizsgálódnak az izraeli kémgépek ügyében
MTI
2010. március 19., péntek 15:01
Katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter pénteki közleménye szerint nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról. Az ügyben vizsgálat folyik.

A honvédelmi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján beszélt minderről, és elmondta: csütörtökön szóban már megfogalmazta a katonai légügyi hatóságra vonatkozó javaslatát Bajnai Gordonnak és elő is készíti az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, de ezt már csak az új Országgyűlés tárgyalhatja meg. Kijelentette: az izraeli katonai gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették a tárcát, valamint a polgári és a katonai titkosszolgálatokat sem. Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak kellett volna értesíteni a szolgálatokat.Számítása szerint a jövő hétre készülhet el a vizsgálati jelentés. Kitért arra, hogy évente ötszáz állami-katonai típusú, külön engedélyhez kötött repülés van Magyarországon. Szekeres Imre felidézte, hogy korábban a katonai légügyi hatóság volt hivatott eldönteni és megfelelő szakmai információk birtokában minősíteni a magyar légtér használatát.

Szerdán az izraeli légi- és űrerők két gépe  kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott. Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet tájékoztatása szerint nem kémrepülők jártak Magyarországon. Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az izraeli légierő gyakorlatával kapcsolatban. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követelte a kormánytól.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság közlése szerint az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, a gépek betartották a repülésbiztonsági szabályokat. Kitértek arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.

Eddigi hozzászólások:
 Gábor - 2010-03-20 09:37:30
  Kérdezem a Honvédelmi Miniszter urat: Ha az izraeli katonai gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették a tárcát, valamint a polgári és a katonai titkosszolgálatokat, akkor hol volt a honi légvédelem és a légi-elfogó vadászgépek? Nem az ő feladatuk a behatolók elfogása? Szerintem ugyanis vagy nem jól végzik a feladatukat, vagy tudtak a gépek repüléséről. Ebben az esetben súlyos felelősség terheli a katonai vezetést és vezetőjét a minisztert.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier