Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
West Balkán: csak négyen állnak bíróság elé
hvg.hu
2011. november 07., hétfő 09:46
Négy férfit állítanak bíróság elé a januárban történt West Balkán-tragédia miatt. A Noise Night Life szervezői számos szabályt felrúgtak, az eset három halálos áldozatot követelt.

A vizsgálat szerint a Nosie Night Life szervezői lényegében semmilyen szabályt nem tartottak be. Sz. Győzőt, K. Tamást, Cs. József Imrét és H. István Ferencet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés  vétségével vádolja a Fővárosi Főügyészség, egyikük számláján pedig magánokirat-hamisítás is szerepel.

Bár az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványoz a vádlottakra, az előzetes letartóztatásukról döntő bíróság nem látta indokoltnak fogva tartásukat, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Mint ismert, január 15-én többezres, fiatalokból álló tömeg érkezett szórakozni a West-Balkánba, ahol a Noise Night Life szervezett elektronikus zenei partit. A szórakozóhelyen korábban ugyan voltak nagyobb rendezvények, de nem ennyi résztvevővel.

A helyzetet tovább rontotta, hogy a helyet átépítették, így tovább csökkent annak befogadóképessége. A West-Balkán engedélyeit egyébként két héttel a tragédia előtt visszavonta Terézváros jegyzője, a nyomozás adatai szerint a szervezők ezenkívül az összes - akkor még érvényben lévő, lényegesen lazább szabályt - is megszegték.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier