|
Zarándokok százezrei a csíksomlyói búcsún
mti
2010. május 22., szombat 11:20
Zarándokok százezrei vesznek részt szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún, amelyet az idén a 443. alkalommal rendeznek meg.
Az erdélyi településen már a szombaton hajnali óráktól kezdve rövid megszakításokkal esett az eső, ennek ellenére a hagyományoknak megfelelően zarándokok százezrei indultak el a mise helyszínére, a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé. Az MTI helyszíni munkatársa szerint két órával a szentmise kezdete előtt indult el a kegytemplomtól a papság alkotta úgynevezett kordon, amelynek a búcsújárás rendjében megkülönböztetett szerepe van.
A kordon az a mozgó kötélkeret, amelyet a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. Arra hivatott, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és a papságnak. A hagyományoknak megfelelően elöl népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székelyruhás fiú és lány halad, utánuk a Labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép), amelyet az említett gimnázium két végzős növendéke visz.
A kordonban halad Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa és Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke is. Az idei búcsún részt vesz José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója. Az ünnepi mise szónoka Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.
A csíksomlyói kegytemplom felé vezető úton kevesebb árus látható, mint az előző években, a szervezők ugyanis csak kézműves mestereknek és élelmiszerárusoknak adtak engedélyt. A búcsún összesen 318 román csendőr felügyeli a rendet, akiket 245 rendőr és négy, készenlétben álló tűzoltócsapat egészít ki.
Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztények is szívesen vesznek részt a búcsújáráson. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Csíksomlyóra köszönteni Máriát és imádkozni előtte. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol ide, és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, valamint a szentmisén.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Déva, árvák, optikus, szemüveg, ajándék, NASA, feltörés, hacker, magyar, autópálya, építés, erdélyi mónika, peller mariann, tv2, rtl klub, Sissi-kutusz, Sissi, Kolozsvár, mónika show, modell, rékasi károly, színház, hujber feri, karácsony, szellemek, ünnep, gyerek, alföldi, román, drog, gyógyszerész, Erdélyi Mónika, Hujber Ferenc, cigány, hargita, ilie nastase, bugyi, zsákmány, Erdély, erdélyi, nő, gyerekrablás, Joshi, Bharat, mónika, show, szecsődi, karcsi, hien, peller, monika, horvath, eva, lilu, reggeli, encs, erdelyi, elelmiszer, osztas, dopping, jeghoki, eszter, juszt, szilagyi, fabry, tv, kozvelemenykutatas,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|