Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Zöld út a szigeten zajongóknak!
MTI
2009. augusztus 11., kedd 14:57
Már csak egy nap és elindul az év legnagyobb őrülete. Évek óta húzodó vita sorozat lezárulni látszik, ugyanis a kormány úgy döntött, hogy erre a jeles alkalomra nagyobb hangkibocsátást engedélyez a Sziget Fesztivál szervezőinek.

"A sajtóinformációk arról szólnak, és a tények is azt mutatják: Önök kifejezetten a Sziget fesztivál zajkibocsátása körüli évtizedes vitát próbálták így rövidre zárni" - írta Ágh Péter Székely Tamás egészségügyi és Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez intézett, az MTI-hez is eljuttatott írásbeli kérdésében.
A fideszes politikus véleménye szerint szokatlan, hogy a jogalkotó egy ilyen speciális, egyedi ügybe nyúl bele rendeleti úton, főként úgy, hogy – a hírek szerint – a témával kapcsolatban nem egyeztettek az érintettekket. Ágh Péter egyebek mellett arról érdeklődik a két tárcavezetőtől: mi indokolta, hogy rendeleti úton engedélyezzék – a Sziget fesztiválra szabva – a zajkibocsátási határértékek jelentős megnövelését, és ezzel egy időben a nappali időszakra engedélyezett zajterhelési szint kiterjesztését 23 óráig. A politikus arra is kíváncsi, mi indokolja azt, hogy a rendelet csak a nyári, legfeljebb nyolc napig tartó kulturális fesztiválokra vonatkozik.

"Miért gondolják Önök, hogy hatalmi szóval, egyeztetés nélküli, önkényes rendeletalkotással kell pontot tenni egy évek óta húzódó vita végére, nem pedig tárgyalásos úton?" - kérdezte.
Ágh Péter szerint az is kérdés, végeztek-e hatásvizsgálatot, hogy a rendelet miatt a Sziget környékén élőket terhelő jelentős többletzajhatás miként hat majd az emberek egészségére, nyugalmára.
A Tankcsapda 20. születésnapját ünneplő koncerttel hétfőn, az úgynevezett mínusz egyedik napon kezdődött a 17. Sziget fesztivál. A keddi "nulladik napon" Zene a rasszizmus ellen címmel a hazai és külföldi zenészek koncerteznek. Az idei Sziget fesztivál hétfőig tart az Óbudai-szigeten.

Eddigi hozzászólások:
 Dombos anna - 2009-08-11 20:48:45
  Varga Viktoria jegyzetéhez. Felháboritó ahogy ez a hölgy írt ,a feszivál védelmében. 1)Nem kellene mindenbe belevinni a politikát. A polgármesterek évek óta azért emelik fel szavukat ,mert a lakosság zúgolódik a zaj miatt. 2)Nem kellene a nyugdíjasokra kiélezni a dolgot. Budapesten szerintem nagyon sokan dolgozni járnak, és sajnos ígen sok beteg is van. 3) Hazánkat nem a Sziget vendégei teszik fel Európa térképére. Ezt már kedves hőlgyem Szetgyörgyi Albert és hasonló nagyságok már megtették. Hazánk jó hírét sportolóink és művészeink viszink hála Istennek. És a Marinénire való megjegyzése is izléstelen. A Sziget nem zavarná a lakosság nagy részét ,ha betartanák a megfelelő hangszint. Amit minden évben megigérnek.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier