|
20 éves a L'art pour l'art
2007. november 29., csütörtök 08:30
Húsz éve töretlen sikerrel működik a L'art pour l'art. Jelenleg a Két férfi egy nő, meg egy férfi című színdarabjukkal és a közismert indián kiáltásra emlékeztető „Best uff” válogatással járják az országot.
Az abszurd humor elsőszámú magyarországi képviselői nem foglalkoztatnak külön szövegírót és dramaturgot, a fontosabb feladatokat inkább maguk oldják meg. Meglehet, ez termékenységük egyik oka. A Napi Ász a társulat két alapító tagjával beszélgetett.
 - Valamennyien annyi produkcióval rendelkezünk, hogy szinte bármilyen hosszú műsort leadhatnánk. A húsz éves gálaműsorunk egy kiváló alkalom volt, hogy ezt felfedezzük. Az első két és fél óra után szünetet tartottunk, mert rájöttünk, alaposan húzni kell az előadásból. Ha nem tettük volna meg, több mint hat órás lett volna a program, így alig több mint négy óra alatt befejeztük – meséli Dolák-Saly Róbert.
A társulat a színpadon kerüli a politikát, inkább az élet fontosabb kérdéseivel foglalkozik.
- Az ember úgy érzi, hogy a szenvedés egy objektív valami, miközben valójában a dolgok bennünk tűnnek elviselhetetlenül keserűnek. Ha ugyanazon dolgokra a nevetés szemüvegén nézünk, súlytalanná válnak - magyarázza Laár András.
Napi Ász/KK
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|