|
Pénzgyűjtésbe kezdtek Novák Laciért
2007. november 19., hétfő 09:52
Pénzgyűjtésbe kezdett Kisszállás lakossága, hogy megmentse Novák Laci futárcégét. A Barátok közt hőse, Tihanyi Tóth Csaba a gesztuson kissé elérzékenyült, ám a jelek szerint a malacperselybe összegyűjtött ezernyi egyforintos nem segített a sorozat padlóra került vállalkozóján.
– Augusztus végén magántársulatommal, a Tihanyi Vándorszínpaddal jártam Kisszálláson, amikor a János Vitéz című előadás előtt Kispál István polgármester fellépett a színpadra, és bejelentette: az egész település egy emberként megsajnálta Lacit, ezért úgy döntöttek, segítenek – mesélte a Napi Ásznak a színművész. Tihanyi Tóth Csaba természetesen kellő humorral kezelte a nemes kezdeményezést, hiszen a község első embere a kosárlabda méretű, egyforintosokkal teli agyagmalac átadásakor utalt rá, hogy hazánk nemes lelkű lakosai annak idején Isaura felszabadítására is gyűjtést kezdeményeztek.
 Mint azt a Barátok közt rajongói e héten már megtudhatták, a sorozatos csapásoktól Laci végül teljesen összeomlott, és eladta az általa felépített futárcégét Pálnak. Nem tudta kiheverni, hogy először megtalálta az adóhatóság, azután a számítógépét foglalták le, majd két motoros bandita kivette autójából az aktatáskát, melyben a veszélyes bűnöző uzsorásának szánt törlesztő részletet tartotta.
Tihanyi a malacot lakása egyik kiemelt helyén őrzi, Laci sorsáról nem árult el részleteket, de annyit megsúgott: a vállalkozó kálváriája még nem ért véget, és bizony a nézők számára is lesznek még a szappanoperában meglepetések.
Kispál István polgármester lapunknak elmondta: Kisszállás egy kimondottan vállalkozóbarát település.
- Összesen 2,28 kiló aprópénzt sikerült összegyűjtenünk. Boldogok lettünk volna, ha ezzel megmentjük Laci vállalkozását – mondta a városatya, akinek Tihanyi Tóth Csaba és az általa megformált karakter is rokonszenves.
Nap Ász/Kóré Károly
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|