Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A 4 for Dance 10 millió britnek táncolt
RTL bulvár
2009. május 28., csütörtök 08:35
A csapat a BBC televízió szombat esti show-jában ropta be magát a brit nézők szívébe.Hatalmas sikert arattak, és azóta több felkérést is kaptak külföldről.

A Csillag születik közönségkedvenc táncos csapata először átverésnek hitte, amikor a patinás angol televízió műsorába hívták fellépni őket.

- Körülbelül egy hónapja kaptunk egy e-mailt, hogy a Tonight is the night című műsorba szeretnének minket meghívni. - mondták a fiúk.

A fiúk feladata az volt, hogy a közönségből egy hölgyet kiválasszanak, és neki kellett betanítani egy ilyen kis táncos koreográfiát. A fiúk hatalmas sikert arattak és becslések szerint körülbelül 10 millióan látták őket.

De a fiúk örömét nemcsak a meghívás és a siker fokozta, hanem az is, hogy a műsorban együtt léphettek fel egy világszerte híres táncegyüttessel.

- Velünk egy adásnapon vették fel a Lord of the dance csapatát. Beszélgettünk velük, és csináltunk pár közös fotót is, úgyhogy nagyon nagy élmény volt. - mondták boldogan a fiúk.

A nyíregyházi srácok sikere azóta is töretlen, és olyannyira értékessé váltak, hogy nemrégiben egy szerződést írtak alá egy biztosító céggel, amely 100 millió forintra biztosította testi épségüket.

Úgy tűnik, BBC-s előadásuk is annyira jól sikerült, hogy nemzetközi karrier elé néz a fiúcsapat. Ugyanis azóta Algériában is jártak, ahol Magyarországot képviselték egy fesztiválon.

Mi több, a londoni adás óta népszerűségük csak nő, hiszen azóta több másik külföldi csatorna is megkereste őket, és a következő hónapokban világszerte fellépnek Montreáltól kezdve - Skócián át, - egészen Svédországig.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier