A Szonda Ipsos és a Magyar Televízió közös felmérést készített a szombati melegfelvonulás eseményeiről kérdezve. A megkérdezettek relatív többsége, 38 százaléka szerint "nem kellene a melegeknek ilyen kihívóan felvonulniuk", 74 százalék szerint pedig az ellentüntetők "csak a gyűlölködés, a balhé kedvéért" mentek az utcára. A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 22 százaléka közömbös az ügy iránt, 21 százalékuk találta felháborítónak, hogy megtámadták a melegeket, 16 százalékuk pedig szintén felháborodott, de nem tudja, hogy kire haragudjon. A választ adók 74 százaléka szerint az ellentüntetők csak a balhé kedvéért, a gyűlölködés miatt mentek az utcára, 18 százalékuk pedig úgy látja, hogy a véleményüket, elveiket fejezték ki. A kutatásban résztvevők a radikálisokról azt mondták, 69 százaléka szerint minden másságot elutasítanak, nem toleránsak, 15 százalékuk szerint csak a melegek ellen tüntettek, 16 százalékuk pedig nem ismeri a céljaikat. A válaszadók 47 százaléka leginkább azzal az állítással ért egyet, hogy a törvényeknek nem kellene megengedniük két ellentétes tüntetést egy helyen és egy időben, ugyanakkor 38 százalékuk azt válaszolta, hogy a törvények nem egyértelműek, és a rendőrség nem tudja eldönteni, hogy engedélyezze, vagy tiltsa az ilyen rendezvényeket. Arra a kérdésre, hogy a rendőrség helyesen döntött-e, hogy engedélyezte mindkét rendezvényt, a válaszadók 39 százaléka válaszolt úgy, hogy jól döntött, de a két rendezvényt külön helyszínen kellett volna engedélyezni. A megkérdezettek 29 százalékának álláspontja szerint egyik rendezvényt sem kellett volna engedélyezni, 16 százalékuk szerint pedig alkotmányos joga mindenkinek, hogy ott tüntessen, ahol akar, ezért a rendőrség jól döntött, de a résztvevőknek számolniuk kell a következményekkel.