|
A kicsi Vujity összespanolt Puskás Peti Bozonttal
lollipopcommunication
2010. május 05., szerda 10:28
Első jelmezes próbáját tartotta meg pénteken a Rejtély Rt., azaz a Scooby doo és a Kalózszellem című szuperprodukció szereplőgárdája.
A próbán jelen volt Puskás Peti, azaz Bozont, Diána szerepében Szabó Erika, Főző Ditta, aki Vilmát kelti életre, Jenei Gábor Fred bőrébe bújik, Trokán Annát pedig Sophie-ként láthatjuk viszont majd a színpadon. A darab legfiatalabb szereplője a 7 éves Vujity-Zsolnay Benjámin, Vujity Tvrtko kisfia, akit ez alkalommal apukája is megnézett a színpadon, hogy hogyan remekel Malwood szerepében.A májusban három magyarországi helyszínen (Budapest, Veszprém, Debrecen) bemutatkozó produkció próbái már javában zajlanak.
A héten megérkezik a darab kanadai rendezője; Jim Millan, hogy megnézze hogyan halad a társulat a próbákkal. Az elismert és díjnyertes kanadai rendező és író, több mint 80 szuperprodukciót jegyez, melyeket 4 kontinensen közel 7,5 millió ember látott. A 2009-ben Franciaországban és Angliában bemutatott Scooby Doo és a Kalózszellem c. szuperprodukció, 2010-ben, még a ráadás franciaországi turné előtt, a lengyel, cseh, szlovák és magyar közönség előtt is bemutatkozik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
puskás peti, trokán nóra, kerítő, esküvő, tanú, puskas, peti, bozont, scooby, doo, Sebestyén Balázs, Class FM, gyűjtés, adomány, klinika, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, ÁNTSZ, védőoltás, rémhírek, Guillain-Barré, influenza, járvány, oltás, védekezés, vitamin, vírus, influenza, vakcina, HIV, fertőzés, vakcina, kór, baktérium, szervezet, kerékpár, város, olimpia, kresz, tolvai renáta, fluor tomi, beyonce, bor, összetört, targonca, készlet, h1n1, kockázat, állatkert, tigris, születés, kafeteria, fizetés, étkezési, utalvány, beteg, halál, méhnyakrák, HPV, szmog, riadó, miskolc, kazincbarcika, zimány, hipochonder, iwiw, közösségi háló, megújul, klubok, lebénult, keller szilvia,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|