|
A legszebb plasztikhölgyek a kifutókban látják a jövőt
sajtoklub.tv.
2009. oktober 15., csütörtök 11:32
Alig néhány napja megválasztották Magyarország legcsodálatosabb, plasztikai műtéten átesett hölgyeit. A Cool Live műsorában az első három helyezettel, Urbán Rékával, Kulcsár Edinával és Horváth Alexandrával beszélgetett Kinter Oszkár.
A szépségek elmondták, még mindig a gála hatása alatt vannak és természetesen rendkívül boldogok az elért sikerük miatt. Hamarosan a nyereményeiket, a lakást, az autót és az ékszert is birtokukba vehetik, valamint már felkérések tucatjaival bombázzák őket: - Fotózások és divatbemutatók biztosan lesznek! – mesélte Alexandra, aki mindezeknek a felépülése után vághat neki, a verseny előtt ugyanis lesérült, a gálára részleges ínszalagszakadással érkezett és a nagy fájdalmak közepette érdemelte ki a második udvarhölgy címet. Rékától megtudtuk, büszke a koronájára, csak úgy, ahogy a többi lány is a sikerre, örömükben pedig szerelmeik is osztoznak velük, sőt, a királynő párja talán még boldogabb is, mint a szépség:
- Szerintem jobban izgult, mint én! Annak idején csak felvetettem az indulás gondolatát, ő pedig attól fogva mindenben a legkomolyabb támogatóm lett! A különleges szépségverseny részleteiről többet is megtudhattok a Cool Night Extra aloldalán, ahol egy két részes összefoglaló videót is találtok a rangos eseményről!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, Kustánczi Lia, DJ, klipforgatás, Miss Hungary, Gregori Dóra, Bertók Marianna, jacht, szépségkirálynő, Iraki háború, amerikai katona, Bagdad, Irak, Avon, mellrák, Zséda, csonka András, Weisz Fanni, Jóban Rosszban, Serdült Orsi, Miss World Hungary, Miss World, Lipcsei Betta, Miss Universe, tom, cruise, Köböl Anita, Fem3, Miss Alpok Adria, műsorvezető, Szunai Linda, párkapcsolat, királynő, Czanik, fitnesz, reformtermékek, reform, kórház, orvos, Szlovákia, Görög Zita, Teszvesz, cserebere, vásárlás-stop, suri, Mesterházy, Pintér, rendőrség, nyugdíj, MSZP, Londge, táblagép, MD709, Herman Cain, republikánus párt, szexuális zaklatás, ékszerrablás, NNI, meghiúsítás, pomáz, kustanczi, lia, miss, plastic, hungary, szépségverseny, zimany, linda, szerelem,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|