|
A magányos Attila manipulálhatja majd a VV5 szálait
RTL Klub
2011. szeptember 17., szombat 08:50
Habár Tibor keményen harcolt, mégis elvérzett végül. Kukkernek pedig kevésnek bizonyult az őrültség és a harsány ruha, hiszen Attila szerezte meg az ötödik helyet a Villában. Péntek este, egy nappal a beköltözés előtt az Összeférhetetlenek három jelöltje mérkőzött meg egymással.
Elsőként a félelmetesen fegyelmezett Tibor lépett be a stúdióba, majd a magányos manipulátor Attila, végül a megdöbbentően különc Kukker, aki öltözékével is hangsúlyozta: nem az alkalmazkodás számára a legfontosabb szempont.
Tibor már az első válasza után sem hagyott kétséget afelől, hogy nem hajlandó senkit figyelembe venni, a többi Villalakó fog hozzá idomulni és nem lesz vita. Attila megsértette vetélytársait azzal, amikor kijelentette, hogy jelmezben érkeztek, de Tibor és Kukker kikérte magának, mert ez az öltözet bizony hozzájuk tartozik.
Tibor a Dumagép Fecó példáját követve már az első perctől kezdve túlkiabálta a többieket, de hogy célra vezető-e ez a viselkedés, azt a műsor kezdetén még csak sejteni lehetett. Tibor katona, hivatásához idomult a személyisége, ezt kisfilmje is alátámasztotta. Sem a párjának, sem a fiának nem hagy választási lehetőséget, a családi fészekben zajlik a kiképzés nap mint nap. És ha beszavazzák, a Villában sem lesz másképp. Attila azonban nem ijedt meg Tibortól a kisfilm után sem, a stúdióban kijelentette: Tibor és Kukker kapuzárási pánikban szenved, ezért akarnak bekerülni a műsorba.
Attilának a bezártság nem okoz gondot és imádja a taktikai játékokat, ezért is vágyik a Villába. Nem áll távol tőle az álnevek használata, de soha senkit nem ver át, számára ez is csak játék. Nincsenek barátai évek óta, ezért talál ki magának szerepeket. A Villában új életet akar kezdeni, a saját terepének tartja a ValóVilágot. 7-8 éve egyedül él, saját bevallása szerint olyan, mint az a kutya, amelyik embernek hiszi magát. A taktikusság, a manipulálás a vérébe ivódott.
Kukker imádja, ha meghökkentheti az embereket. Polgárpukkasztó, szokatlan ruhákban jelenik meg, nem bánja, ha bolondnak tartják. Rengeteg rigolyája van, amit mások nehezen viselnek, és a családtagjait is idegesíti. Rend- és szimmetriamániás, olykor a kilógó fűszálak is álmatlan éjszakákat okoznak neki. A Villában élete legnagyobb játékát akarja lejátszani. Tibornak Kukker kisfilmje olyan volt, mint éhező cápának a vérszag. Azonnal fogást talált a vetélytársán, Kukker azonban mindentől feldobódik, Tibor szavai is csak még jobban felspannolták. Attila viszont mindkettejüket fel tudta húzni.
23 óra 1 perckor Lilu lezárta a szavazást. Feszült percek után kiderült, sem a keményen küzdő Tibor, sem a bolond szerepben tetszelgő Kukker nem lesz Villalakó. A magányos manipulátor, Attila szerezte meg az ötödik helyet a Villában.
Szombat este Alekosz exei mérkőznek meg egymással, hogy valamelyikük valóságshow-karrierje a ValóVilág5-ben teljesedhessen ki.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
megverte, megcsonkította, pénisz, fülig felvágta, Guiness rekord, fabicikli, félixfürdő, verés, rokon, valóvilág, cristofel, milliomos, Karda Bea, ValóVilág5, Fecó, Annamari, Csaba, kiválasztás, valóságshow, vv anikó, nádai anikó, való világ, ValóVilág, VV5, alfahímek, Dukai Gergő, szabályok, villa, luxusbörtön, jelentkező, tévéműsor, úszó, debrecen, eb, arany, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, gyászol, elhunyt, elek gyula, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, foci, labdarúgás, Megyeri Balázs, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, útvonaltervező, ókor, németország, bevándorló, magyarok, dinó, árverés, tyrannosaurus, pedagógusnap, demonstráció, tüntetés, szakszervezet, Young G, Vidámpark, Viva Comet, telefonadó, távközlési adó, parlament, Sebastian Vettel, Michael Schumacher,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|