|
A Mirigyek uborkával és fiatalkorúakkal erotikáznának az őszi Erotika Parádén!
2008. július 31., csütörtök 07:00
Az őszi Erotika Parádé egyik sztárvendége az Irigy Hónaljmirigy lesz majd. A srácok augusztus 30-án este szórkoztatják a forró hétvégére látogatókat. Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy tagja elmondta, hogy még sosem látogatott el erotikus rendezvényre és még fellépésük sem volt hasonlón.
A fiúk természetesen nem tesznek különbséget közönség és közönség közt, de nevetve tette hozzá hogy annyiban mégis változik a program, hogy uborkával a fenekükben pattannak majd fel a színpadra. "Vállalom hogy marhára erotikus vagyok, de én magam kizárólag otthon oldom meg ezt a dolgot. Rengeteg ember azonban még sincs így ezzel, hiszen a rendezvények korábbi tapasztalatai azt mutatják, hogy óriási igény jelentkezik a műfaj iránt" - meséli Sipos Tamás. Elmondása szerint sok fellépésére kísérik őket a családtagok, de az Erotika Parádéra legszívesebben az érdeklődő fiatalkorúakat hozzák majd magukkal.
Tera Bond, az esemény egyik házigazdája elmondta hogy nagyon szereti a srácokat, de emellett bízik benne hogy őt nem figurázzák majd ki a produkciójukban. "Az esetlegesen a csapat tajait kísérő fiatalokat régi bábbszínházi múltam alapján felvilágosító bábozással és uorkával várom majd augusztus végén a Lurdy-ban" - tette hozzá Tera Bond.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|