Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Nyári lányok megmutatják testüket
NapiászOnline
2010. december 06., hétfő 15:15
Az X-Faktorból néhány hete kiesett versenyzők, a Nyári lányok a napokban vettek részt egy divatfotózáson, ahol egy kisebb problémát jelentett az, hogy Edit alacsonyabb Alíznál, de a lányok szerencsére ezt a helyzetet is megoldották.

Az X-Faktor egyik legtehetségesebb testvérpárja, a Nyári lányok rengeteg felkérést kapott a kiesésük után. A lányok egyáltalán nem bánták, hogy véget ért számukra a verseny, hiszen egyre jobban élvezik a hírnevük adta felhajtást, és szívesen tesznek eleget különböző felkéréseknek is. Talán éppen ezért sem utasították vissza Gotthard Ádám fotós ajánlatát, miszerint egy nagyon szép és igényes fotósorozatot készítsenek róluk. A lányok természetesen élvezték a kamera előtti pózolást, igaz az első pillanatokban még nehezen találták föl magukat, de ez csak az izgalom hatása lehetett.

 

„Még az X-Faktorban figyeltem föl erre a két, nagyon tehetséges fiatal és szép lányra, akik teljesen elvarázsolták a közönséget. A műsort folyamatosan nyomon követve, az az ötletem támadt, hogy egy fotósorozattal kéne megörökíteni a lányok kezdetleges szárnypróbálgatását. Természetesen egy divat anyagról van szó, hiszen a lányokat nagyon érdekli ez a téma, de azért az énekesi karrierhez is hozzájárulhatnak ezek a képek. Hiszen gondoljunk csak bele, Amerikában hány olyan nagy sztár van, akik már saját divatmárkát, kozmetikumokat, vagy éppen parfümöt dobott piacra. Éppen ezért remélem, hogy így hozzájárulhatok a lányok sikereihez.” – nyilatkozta a NapiászOnline-nak Gotthard Ádám fotós, aki azt is elárulta, hogy azért nem volt annyira könnyű dolga.

„Mindkét lány nagyon szép és fotogén, ám Edit nagyon alacsony, ezért sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mutatnának a legjobban a képeken. Ettől függetlenül nagyon jól sikerültek a fotók, és ma jelentek meg a Presztízs magazinban.”

A lányok bevallása szerint a jövőben első sorban az éneklésre szeretnének koncentrálni, ám nem áll tőlük messze a divat és fotózások világa sem, szívesen érvényesülnének a kamerák előtt is. A lányok legnagyobb segítője az édesanyjuk, de természetesen a papa sem maradhat ki a jóból, hiszen ő is igyekszik minden tudását átadni a két fiatal tehetségnek.

A lányok természetesen továbbra is figyelemmel követik az X-Faktor adásait, hiszen menedzserük szerint, ők azok, akik a legjobban át tudják érezni a szombat esti testvérpárbajt. „A lányokat be is hívták egy televíziós műsorba, és megkérdezték őket a látottakról. Alíz és Edit elmondták, hogy ők azok, akik a legjobban át tudják érezni azt, amikor két testvér küzd egymással, hiszen a lányok is egyéniben vágtak neki a műsornak. A mentorok döntöttek úgy, hogy duóvá alakítják őket, pedig hajlandóak lettek volna egymással versenybe szállni. De persze mindketten elmondták, hogy nem bánják a mentorok ezen döntését, ha azonban csak az egyikőjük jutott volna be a műsorba, a másik testvér annak is örült volna.” – mesélte a Summer Sisters menedzsere a NapiászOnline-nak.

Eddigi hozzászólások:
 Roland - 2010-12-07 15:47:11
  szerintem nagyon sexisek csak többet mutasanak ruha nélkül

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier