Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Stereo 2.0 indulót írt a Vasasnak
NapiászOnline
2011. július 15., péntek 13:02
Augusztus 3-án, a Puskás Ferenc Stadionban méri össze tudását az AS Roma és a most 100 éves Vasas. Erre a jeles alkalomra, hazánk egyik feltörekvő együttese, a Stereo 2.0 egy indulót írt, amit reményeik szerint elő is adhatnak majd a nagy napon.

Napok óta attól hangos a magyar focivilág, hogy fantasztikus sztárparádé, egy felejthetetlen jubileumi mérkőzés tanúi lehetnek azok a szerencsések, akik kilátogatnak a Puskás Ferenc Stadionba augusztus 3-án.  A világ legnépszerűbb klubcsapatai közé tartozó, Francesco Totti által vezényelt sztárcsapat, az AS Roma csillagok egész sorát felvonultatva lép pályára a 100 éves Vasas labdarúgócsapata ellen. A szervezők igazi show-t ígérnek, aminek első bizonyítéka hogy az egyik legnépszerűbb magyar együttest kérték fel az fociünnep dalának megírására.

A Stereo 2.0 nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, több daluk a slágerlisták első helyezéséig jutott. "Örömünkre szolgál, hogy egy ilyen jeles ünnepre készíthetünk zenét, főként azért, mert mindkettőnk szívéhez közel áll a Vasas" - mondta Leo, az együttes egyik énekese. "Igazi buzdító, vidám, nyári dallal szeretnénk előrukkolni, aminek már folynak a munkálatai és reméljük élőben is előadhatjuk a Puskás Ferenc Stadionban."

"Fontos számunkra, hogy a közönség igazi ünnepet láthasson ezért is határoztunk úgy, hogy extrákkal kívánjuk megtűzdelni az amúgy is feledhetetlen meccset. Ennek egyik eleme; a Vasashoz közelálló művészek és hiteles könnyűzenei előadók bevonása az esemény népszerűsítésébe " - fogalmazott Erdős László, a Vasas-HÍD ügyvezetője.

Az AS Roma jelenlegi keretében Tottin kívül további két világbajnok szerepel: Daniele De Rossi és Simone Perrotta személyében. Biztosak vagyunk benne, hogy aki kilátogat augusztus 3-án az Istvánmezei útra, az igazi show-elemekkel megtűzdelt fociünnepet láthat. A szervezők egész napos programokat, estére pedig hatalmas show-val készülnek, amiről hamarosan mi is tájékoztatást adunk.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier