|
A Unique angol nyelven indult
2010. január 09., szombat 08:45
Nem panaszkodhat nyelvek terén Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője. Saját bevallása szerint jól beszéli az angolt, de ha ideje engedi spanyolul tanul. Sőt, gimnazista korában német-biológia szakos intézményben is tanult, így minden bizonnyal nem jelent neki akadályt, ha így kell megszólalnia. Gabi a nyelvtanulás fontosságáról beszélt.
Gabi angolul általános iskolás korában kezdett tanulni. Ötödikesként nyitotta ki először az „exercise book-ot”, de nyelvvizsgát azóta sem tett. Azt mondja, ennek leginkább az időhiány az oka, de úgy érzi, ha pár hétre ráfeküdne a grammatikára biztosan sikerülne a felsőfokú nyelvvizsga. Tavaly egy két szemeszteres jogi szaknyelvi kurzuson is részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de más formákat is talált az angol nyelv gyakorlására.
- Rendszeresen angolul nézünk sorozatokat a párommal, Kovacsics Ádámmal, de a Unique pályafutása is angol nyelven kezdődött; az első lemezünk dalai eredetileg angol nyelven íródtak – mondta el Völgyesi Gabi.
Az együttes új, december második hetében megjelent dala, a Hiszed vagy sem című felvételhez is készítettek angol nyelvű verziót a viszonylag magas külföldi érdeklődés miatt.Gabi azt tanácsolja mindenkinek, ha van lehetőség az angol tanulásra brit nyelvterületen, mindenképpen használja ki. Szerinte egy-két szemeszter csodákra képes, de az is sokat segít, ha minél több angol nyelvű filmet vagy zenét hallgatunk.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, érettségi, vizsga, irodalom, Szabó Zsófi, életmód, Jóban Rosszban, ivás, dohányzás, Abigél, Bánfalvy Ági, Németh Kristóf, Dj Dominique, jótékonysági koncert, Barcelona, Getafe, Real Madrid, Szandi, Bálint Antónia, jótékonyság, asztalitenisz, román, székelyföldi, nyelvtudás, Viva Comet, díjátadó, Wolf Kati, Jakabos Zsuzsanna, Cseh László, úszó bajnokság, Árpa Attila, Argo 2., Falusi Mariann, Juventus, Internazionale, Czink Melinda, Miami, olasz, győzelem, főtábla, Sylverro arca, Tóth Vera, Gránátalma, molett, Levante, Betis, ezüstérem, kard, olimpia, gp, olimpiai pavilon, london, hungexpó, Babos Tímea, tennisz, Monterrey, Peller Mariann, Polyák Lilla, Pokorny Lia, DebreczeniZita, PécsiIldikó, Ada, BartókEszter, Avon, VölgyesiGabi ,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|