Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A világsiker folytatódik
2009. május 18., hétfő 08:12
Még csak néhány hónapja, hogy világszinten is díjazták Kontor Tamás és Szabó Eszter zenei munkáit, a szerzők újabb, ráadásul még nagyobb elsimeréssel gazdagodtak néhány napja. A Song of the Year-nevű amerikai dalversenyen , ahol tavaly különdíjat kapott a sztárpár, az őket értesítő levélben udvariasan megemlítették, hogy "jelenkezz legközelebb is",amit Tomi komolyan vett, és újra elküldött néhány dalt a meglévők közül. A zsűri ezúttal sem volt szükmarkú, de most nem különdíjat, hanem sokkal nagyobb elismerést adott át: világszinten legjobb 5 dal közé választották Kontor Tamás Beautiful day-című számát.
Tudomásunk szerint sem magyar, sem európai nincs a díjazottak mezőnyében, az pedig még ritkábban fordul elő, hogy valaki egymás után többször díjazzannak a dalszerzők és előadók világversenyén. Erre a versenyre akár több tíz, és százerzren is jelenkeznek évente, hiszen a világ bármelyi pontjáról, akárki elküldheti szerzeményeit: civilek, kezdők, és profi dalszerzők is, -az ilyen elismerés ugyanis mindenki számára hatalmas sikert hoz.
Mindez többek között azzal jár, hogy az év végi legjobbak megmérettetésén jó eséllyel indul a szám az Év dala-címre, és valószínűleg az amerikában megrendezett díjátadón is részt vesznek Eszterrel. Emellett esélyesek a versen yholnapján leírt hatalmas díjak elnyerésére, mint a 10.000 dollár, és rengeteg más zenei felszerelés a szponzorok jóvoltából.  A dolog érdekessége, hogy győzelem esetén a fődíjat Eszti kapná, mert Tomi az egyszerűség kedvéért párja nevében nevezte az összes induló dalt. (mivel csupán egyetlen szerzőt lehetett megnevezni a formanyomtatványon).
A döntősök beküldött zenei anyagát azonnal elküldik a legnagyobb kiadóknak és managementeknek Amerikában, akik természetesen érdeklődve várják a hatalmas verseny legjobbjait, úgyhogy Tomi és Eszter jó eséllyel kapnak majd ajánlatokat a tengerentúlról a következő hónapokban.
 
Ez a dal Magyarországon már megjelent Tomi első lemezén, és klipes nóta volt Rengeteg év címmel, és az albumon az eredeti, angol változatban is szerepel, mintha sejtette volna, hogy valamikor szüksége lesz rá..
 
Tomi természetesen nagyon örül, hogy a Country hazájában elismerik egy magyar zenész country-dalait, és hálásak, amiért a világ legjobb dalszerző közé választották őket ebben a műfajban.
Mindketten nagyon szeretik Amerikát, de Magyarországot hosszó távon nem hagynák el, mert szeretnek itthon élni.
- Nagyon élvezzük az itthoni koncerteket és a klubozást is, amit persze, hogy külföldön is bevállalnánk. Most Eszti lemezét készítjük, egy-két hónapon belül megvásárolható lesz a weboldalán, rajta a díjazott dalokkal - mondja Tomi. A Beautiful day az első lemezemen szerepelt, el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy ilyen nagyra tartják világszinten is.
Eszti is ezen a véleményen van:
- Jó találkozni a közönséggel, akár városi napról, akár diákfesztiválról van szó, és élvezzük a saját koncerteinket, akárhol is vannak. Csodás, hogy szeretik a dalainkat külföldön, de egyelőre inkább dolgozunk a lemezen, örülünk az elsimeréseknek és koncertezéssel töltjük a nyarat, és ígyekszünk továbbra is jó számokat írni. Nagyon büszke vagyok Tomira, és bár szakmai körökben korábban is sokan felfigyeltek rá, örülök, hogy ez a külföldi siker széles körben egyértelművé teszi, mennyire jó, és különleges zenész.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier