Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ada: nincs vita a fiúkon!
NapiászOnline/Király Krisztina
2012. január 05., csütörtök 11:47
Adával, hazánk egyik legszebb műsorvezetőjével beszélgettünk az ünnepekről, a szilveszterről és arról, hogy mit tervez 2012-ben.

A kétgyermekes anyuka saját bevallása szerint nem csinált nagy ügyet a karácsonyból.

„Semmi extrát nem tudnék mondani, 24-én az egyik nagymamámmal ünnepeltünk, 26-án pedig a másikkal. A szüleim Londonban élnek, és mivel apukámnak nem sok szabadideje van, így idén karácsonykor nem tudtak hazajönni. – mondta a csinos műsorvezető.  A menühöz természetesen bevásároltam, de nagymamám annyi mindent főzött, és sütött, hogy az bőven elég volt. Tele volt a hűtőnk vele”. –tette hozzá mosolyogva a szőke szépség.

A Napiász Online természetesen arra is kíváncsi volt, hogyan ünnepelte Ada az újévet. Meglepő módon a fiatal és gyönyörű műsorvezető nem ment el bulizni, a szilvesztert otthon töltötte.
„Nekem ez a szilveszteri buli olyan kötelezőnek tűnik. Ami pedig kötelező, az nem mindig jó nekem. Szóval nem feltétlenül a srácaim miatt, de otthon maradtam. Nem kimondottan vagyok a bulikra rágerjedve.” – mondta el Ada szerkesztőségünknek.

Természetesen nem hagyhattuk ki a kérdést: hogyan oldják meg az ünnepeket Timóval, a gyermekek édesapjával.
„Jól kezeljük a helyzetet, abszolút nincs a fiúkon vita. Szenteste természetesen nálam voltak, de átjött, és együtt ünnepeltünk. Mindig meg tudjuk beszélni, hogy kinél legyenek az ikrek.” – vallotta.

Adát a 2012-es terveiről is faggattunk. Mint mondta, sokat fog dolgozni, de marad a kaptafánál, és nem kezd valami egészen újba. Kijelentette, hogy sem meseírásba, sem éneklésbe nem kezd, és Dj Ada sem fog korongokat pörgetni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier