|
Ádok Zoli a lovagkorba került
sajtoklub.tv.
2009. szeptember 30., szerda 07:54
A Csillag születik sztárja, Ádok Zoli négy különböző karakter bőrében is feltűnik a Madách Színház most bemutatott Spamalot című darabjában, mely a Monty Python Gyalog galoppjának musical változata.
Zoli elmondta, rendkívül nagy megtiszteltetés volt a számára, hogy a vicces próbákat és megfeszítetett munkát követően bemutatott darabban megmutathatta tehetségét, ám egyben hatalmas kihívás is a számára, hiszen több szereplőt, egymástól teljesen eltérő karaktereket kell megformálnia az előadás során. A legnagyobb kihívást, bevallása szerint, a prózai részek jelentették, de a rengeteg próbának és gyakorlásnak betudhatóan – melyeknek köszönhetően az egész szereplőgárda számos vicces élménnyel gazdagodott – tökéletesen helyt áll, a sok szerepváltás pedig felkészülésnek sem utolsó a számára, hiszen Zoli nemsokára zenei karrierjében is egy vadonatúj arcát fogja megmutatnia közönségnek:
- Csütörtökön forgatunk egy klipet egy olyan dalhoz, amit még senki nem hallhatott, és a lemezemen sincs rajta. Egy valódi, dögös, cool szám az egyéjszakás kalandokról, a videó pedig ütni fog!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Btk, törvénykönyv, éjjeli betörő, támadó, önvédelem, gyógyszeripar, különadó, richter gedeon, adókedvezmény, családi, fegyveres testület, késés, Edelény, szabadnapos rendőr, támadás, vascső, rendőrök, fagy, hajléktalan, számítógép, iphone, ipad, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, idős asszony, Kesznyét, brutális, Soma, gyerekszülés, egyenjogúság, szex, riadó, készültség, rendőrség, kormány, Ibrány, ajtóbenyomás, paprika, májdonor, Tata, autóbaleset, Facebook, Muri Enikő, fellépés, facebook, Madách Színház, Nagyecsed, verekedés, garázdaság, bántalmazás, VV Gergó, Viló Világ, főzés, Csilla, luxus, síparadicsom, swarovski, Class FM, Sebestyén, Morning Show, Fidesz, Orbán, devizahitel, megállapodás, bombariadó, Debrecen, Iszak Eszter, Viva Tv, Sugarbird, állatvédelem, Oroszlán, testi sértés, gyilkosság, Teleton, Adri, BNF, Harcsa Zoltán, boksz, fűtés, józsefváros, MRW, Gotti, videoklip, Csibész sorsok, rap,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|