Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Agyonlőtték Wyclef Jean önkéntes társát Haitin
2010. február 01., hétfő 09:40
A hip-hop sztár, Wyclef Jean újabb tragédiával nézett szembe miközben a haiti földrengés áldozatai segítésén fáradozott. Egy az alapítványánál önkéntesen dolgozó férfit lelőttek, amikor autóját ellopták. A haiti születésű énekes rögtön hazautazott a 150 ezer ember halálát okozó földrengés után. Azonban Jean és az önkéntesekből álló csapatának többel kellett megküzdenie, mint a természeti katasztrófa következményeivel.

A tragédia okozta nyomor sajnos bűnözéshez vezetett, és ennek vált áldozatává a fiatal önkéntes. Így nyilatkozott Wyclef, "JoJo-t már a második napon lelőtték. Két órára hagytam egyedül, a városban vezetett. Egy ember megállította, és azt mondta neki, szálljon ki az autóból. Hogy ez után mi történt pontosan, nem tudni, de a tolvaj rálőtt és ő a helyszínen életét vesztette. Az elkövető el sem vitte az autót, csak a benzin kellett neki." Wyclef Jean elmondta, soha nem feledi a szülőhazájában látott tragédiákat. "Olyan volt, mint az apokalipszis, mindenhol holttestek. Ez a látvány örökre velem marad, nem lehet szavakba önteni. Mindent rögzítettem kamerával, attól féltem anélkül nem hinnék el az emberek, hogy milyen szörnyűségeket láttam."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier