|
Alanis Morisette fűvel és sporttal űzi el a letargiát
2009. december 17., csütörtök 12:03
A 35 éves kanadai énekesnő egész életében küzdött a depresszióval, most úgy véli megtalálta a futásban a tökéletese ellenszert. Azt mondja, ha az ember rendszeresen jár futni, szinte lehetetlen depressziósnak lenni. Ha valami lelki problémája támad, csak felveszi a futócipőjét és kimegy egy körre, és ettől máris enyhül valamennyire lelki problémája.
A Grammy díjas énekesnő, aki már két maratonon is részt vett, igyekszik egészségesen élni, de néha azért megenged magának egy kis lazítást. Egy-egy pohár vörösbor néha lecsúszik, és néha füvezik is. „Azért szeretek még néha bulizni és kirúgni a hámból.” Morissette mindig is aktív életmódot folytatott, de néha ő is úgy érzi szívesebben lustálkodna. Ilyenkor erőt vesz magán, megköti a cipőfűzőjét és elkezd futni. „Az első tíz perc nagyon nehéz, de utána nagyon belejövök.” Mondja Alanis. Az énekesnő nem csak a saját testi-lelki egészsége miatt űzi ezt a sportot, több jótékonysági maratont is lefutott már. Az egyiknek személyes indítéka is van. Októberben egy evészavarokkal foglalkozó alapítvány számára gyűjtöttek pénzt. Alanis elmondja, hogy főként kamaszkorában neki is voltak ilyen problémái, de a sport és az egészséges életmód ebben is sokat segített neki.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Acélbikák, jéghoki, jégkorong, hoki, spanyolország, alanis, morissette, eskuvo, Röszke, kábítószerfogás, marihuána, drogfogás, csempészet, marihuana, Tompa, Nyíregyháza.drogfogás, igazoltatás, Győr, kábítószer, dealer, Villánykövesd, Siklós, drogfutár, díler, nyomozás, Kispest, NNI, sting, NAV, szerb, drog, drogkereső, kokain, törökbálint, raktár, drogdíler, rendőrség, rihanna, fuvezes, lsd, exstasy, bűncselekmény, ültetvény, Miskolc, termesztés, fű, csempész, olaszország, gyógytea, bombatámadás, Florida, ámokfutó, chips, sültkrumpli, egészség,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|