Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alekosz maga alá gyűrte Gombit
NapiászOnline/RTL Klub
2011. február 27., vasárnap 16:00
A Szépfiú kíváncsi volt rá, van-e helye a Villában, ezért a legerősebb ellenfelet hívta ki. De nem tudta legyőzni, ezért szombat este véglegesen távoznia kellett a luxusbörtönből.

Lilu és Balázs szólította a Villalakókat, majd Balázs megkérdezte Jerzyt, mi történt a kameramentes óra alatt a nyugiszobában? Jerzy meg sem tudott szólalni, de teljesen elvörösödött, Gigi zavartan nevetett, velük együtt pedig a közönség is.

Gombinak elérkezett a pillanat, hogy kiálljon a lakók elé és elbúcsúzzon tőlük. Lacinak megköszönt mindent, Gigit és Jerzyt gyönyörű párnak nevezte és örök szerelmet kívánt nekik, Anikónak az édesanyjáról beszélt, Szandikának pedig egyszerűen azt mondta: imádlak! Bécit legjobb barátjának nevezte, Évát arra kérte, hogy egy picit vegyen vissza magából, mert úgy király csajszi lesz, Alekosznak pedig sok szerencsét kívánt.

Alekosznak is eljött a búcsú pillanata, Giginek azt mondta, hogy próbálja meg visszanyerni a versenysúlyát, Jerzyt megkérte, hogy viselje gondját Giginek és megdicsérte szakácstudományát. Anikót különlegesnek nevezte, akit meg kell fejteni, Szandikáról azt mondta, hogy Éva után ő ismeri legjobban, az őszinteség mintaképnek nevezte. Béci felé elismerte, hogy valóban néha belelát a fejébe, ahogy azt Béci már többször megemlítette. Alekosz a Villából kilépve megállt a rajongók előtt, megpuszilgatta a lányokat, kezet fogott a fiúkkal.

Alekosz a stúdióban Balázsnak elmondta, hogy nagyon kevés időt tölt a stúdióban, ezért szeretné arra fordítani azt a kevés időt, hogy felmérje a felhozatalt. Balázs kérdésére elmondta, hogy Olivér távozása után egy hétig nem találta a helyét, de utána erőt merített a szelleméből.

Gombi többször került mélypontra Villaléte alatt, de sok barátot is szerzett, és a stúdióban elmondta, hogy Olivért is a barátjának tartja annak ellenére, hogy dühös rá. Alekosz szerint Gombi enyhe befolyásoltság alatt állt, amikor őt hívta ki párbajozni. A Szépfiú szerint viszont ez nem igaz, mert ő úgy gondolja, hogy az nyerheti meg a játékot, aki Alekosz ellen nyer. Gombi megosztó személyiségnek tartja az Okostojást, akárcsak legjobb barátját, Évát, ezzel magyarázta, hogy olyan sűrűn változik a pártfogóik száma.

Gombi megkapta a kegyelemdöfést, levetítették érzékeny pillanatait, amikor Picúr után vágyakozott. Lilu észrevette, hogy Gombi ezen a kisfilmen is meghatódott. Alekosz viszont másképp közelít a szerelemhez, a Villában megforduló összes nőre rámozdult már, a közönség egyenesen egy szex cyborgnak tartja, akinek minél több nőt meg kell termékenyíteni.

Egy dolog közös a két Párbajozóban: mindketten szeretnek nevetni és a nevettetésben is kiválóak, igaz, teljesen másképpen szórakoztatnak. Ezt legviccesebb pillanataik is alátámasztották.

Ismét visszakapcsoltak a Villába, ahol Jerzy és Éva várta kortesbeszédével a Párbajozókat. Jerzy szeretetteljes, visszafogott szavakkal kampányolt Gombi mellett, Éva viszont üvöltve buzdította a szavazókat, hogy juttassák vissza Alekoszt. A Villából Gigi, Jerzy, Laci, Béci és Szandika Gombit várja vissza, Anikó és Éva viszont Alekoszt.

Balázs lezárta a szavazást. Alekosz 71 százalékkal győzte le Gombit, de furcsa módon Alekosz nem örült, és azt mondogatta hevesen gesztikulálva Gombinak, hogy „kellett ez?” Láthatóan mérges volt, hogy Gombi „kiejtette magát” a döntésével. Alekosz még a Villába vezető kapuban is Gombit ünnepeltette. A vesztes Párbajozó Lacitól köszönt el utoljára.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier