Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alekosz már inkább haknizik, mint Forma-1-et nézzen
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. július 27., szerda 15:10
Alekosz már többször is említette, hogy szívesen megtekintené a Gold Tribünről a most hétvégén esedékes Forma-1-es futamot, ám ez ideáig még jegyet sem kapott, pedig Facebook-on is kért. Ám mint kiderült, fellépése miatt nem is tudna részt venni az eseményen.

Aki még nem lenne tisztában Alekosz második legkedveltebb elfoglaltságával, annak eláruljuk, a csajozás után autót vezetni szeret a legjobban a görög csődör. Ezt több interjúban is hangsúlyozta, amikor pedig legutoljára a Hungaroringen járt, egy barátja jóvoltából még egy igazi pályaautóba is beülhetett. „Nagyon szeretem az autókat, de még jobban szeretek vezetni. Gyerekkoromban nagyon sokat gokartoztam édesapámmal, aki versenyző volt, még olyan 1986 környékén. Most Zoltán barátom jóvoltából kipróbálhattam egy igazi pályaautót, egy Honda Civic-et, amivel kétszáz fölötti sebességet is elértünk.” – újságolta lelkesen a nőfaló Alekosz portálunknak, aki bevallotta, sokkal inkább a vezetés technikai része érdekli és izgatja őt, mint a sebesség. „Életem egyik legnagyobb álma válna valóra, ha idén kijuthatnék a Forma-1-re.”

A jelek szerint azonban Alekosznak ez az álma nem igazán válhat valóra, hiszen nemhogy jegyet nem vett az eseményre, de nem is kapott, még annak ellenére sem, hogy Facebook-on is próbálkozott: „Nemsokára startol a Magyar Nagydíj! Régi vágyam, hogy ott lehessek a Ringen az autók és a pilóták között a futamon - Esetleg valaki nem tudna biztosítani számomra egy darab Paddock belépőt? Nagyon hálás lennék érte!" – írta a VV nyertes, aki akkor még úgy nyilatkozott, hogy majd otthonról követi nyomon a verseny történéseit.

A NapiászOnline azonban ismét felkereste Alekoszt, aki egyrészt nem érti, hogy miért kelt olyan nagy felháborodást a Facebook kiírása, másrészt elmondta, a fellépése miatt valószínűleg lemarad a futamról. „Nem is szándékoztam ott lenni, hiszen fellépésen leszek vidéken. A közösségi oldalra csak hirtelen felindulásból írtam ki, hogy keresek jegyet, el is felejtettem, hogy nekem már leszervezett haknim van aznapra.” – árulta el a görög hős portálunknak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier