|
Alekosz nem adta vissza a nyereményét! + video
Tabu Tv
2012. január 09., hétfő 10:01
Alekosz, a Való Világ 4. szériájának győztese nem kis meglepetést okozott, amikor egyik pillanatról a másikra a konkurens csatornához igazolt. A jogi procedúra azóta is tart, a görög hős "fizetését" befagyasztották.
„A helyzet az, hogy én tényleg nagyon szerettem a realityt, a valóságshowt. És ahogy vége lett a Való Világnak, teltek a hónapok, és én azt vettem észre, hogy szükségem van egy olyan üzemre, mint a reality, mint amilyen a Való Világ volt. Éreztem a zsigereimben, hogy szeretnék még egy olyat, és mintha tudat alatt megéreztük volna egymást Hajdú Péterrel, ő megkeresett és mondta, hogy mi lenne, ha beköltöznék – én pedig viszonylag rövid gondolkodás után azt mondtam, hogy jó, menjünk, mert nekem erre van szükségem.” – mesélt Alekosz riporterünknek az Összeesküvőkbe való beköltözése körülményeiről.
Persze a történet itt nem ért véget – sőt! Jelenleg is folyik a jogi huzavona, melynek akár az is lehet a következménye, hogy Alekosznak ki kell költöznie.
„Volt szó arról, hogy a nyereményeit, amint a ValóVilág4 alatt szereztem vissza kell adnom, de nem kellet eddig visszaadnom még semmit. Az autómmal járok, a lakást használom. A fizetésemet azt leállították, természetesen, mert elindult a jogi procedúra és hogy ennek mi lesz a vége azt még nem lehet tudni. Ennek az egésznek van egy menete, ami le fog zajlani valahogy.” – számolt be Alekosz a tabutv.hu riporterének, aki a későbbiekben arról mesélt, hogy nem tudja megmondani, több rajongója lett-e vagy kevesebb.
Hogy a rajongók körében mennyire lett ezzel a húzással népszerűbb Alekosz az még várat magára. „Történt itt egy számomra eléggé kellemetlen, de mégis érthető dolog, hogy a VV hivatalos oldalamat, ahol nagyjából 82.000 szimpatizánsom volt, de mégis törölve lett. Most éppen azon munkálkodom, hogy hogyan tudnám ezeket a szimpatizánsokat visszaszerezni, akár egy internetes felülettel vagy valamilyen más formában. Nőtt-e vagy csökkent-e, sajnos nem tudom megmondani. Biztosan vannak olyanok, akik furcsállják ezt az egész helyzetet, de én azt érzem, hogy akik engem megismertek azok teljesen értik, hogy nagyjából mi, miért történt.” – hallható és látható a Tabu Tv internetes sztártévé honlapján.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Alekosz, Fordított világ, könyv, Betty, szakítás, megcsalás, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, VV Péter, rajongók, párkapcsolat, Való Világ, Olivér, csatornaváltás, vita, Összeesküvők, Betti, alekosz, malév, utazás, Való világ, Öszeesküvők, 2012, Veronika, Cristofel, VV Éva, vv bandi, vv5, való világ, szűz, tv2, összeesküvők, vv, vv seherezádé, vv gergő, vv attila, vv katka, veronika, cristofel, szerelem, vv cristofel, műsorvezető, modell, akt, veronika, vita, tréfa , ValóVilág5, Csaba, kiválasztás, valóságshow, leonidasz, zene, konfliktus, csel, kovi, pornófilm, rendezés, Tamás atya, Jóban Rosszban, emlékepizód, halál, Szabó Zsófi, Kardos, esküvő,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|