Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alekosz nem élne Görögországban
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. június 14., kedd 18:00
Alekosz és menyasszonyjelöltje, Veronika hétfőn hajnalban érkezett meg Budapestre, ám a görög hős azonnal kijelentette: annak ellenére, hogy gyönyörű a görög táj, semmi pénzért nem hagyná el Budapestet.

Ahogy Alekosz és Veronika magukat nevezik: Csimpi és Tubi-tubi ismerkedős „nászutazása” véget ért. A fiatalok repülőgépe éjjel kettőkor érkezett meg Budapestre, ahonnan természetesen azonnal pihenni indultak, de nem együtt. „Remekül telt ez az egy hét, de Veronikával azt beszéltük meg, hogy barátok maradunk. Ez az utazás is tulajdonképpen arra szolgált, hogy megismerjük egymást. Rengeteget beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy sokat tudunk egymásnak segíteni, ugyan akkor teljesen másra vágyunk. Nagyon jó gondolatai vannak, amivel támogatni tud engem, de neki inkább valakinek az érzelmi oldalára lenne szüksége, nem pedig a testiségre. Ezért sem értem, hogy miért azt hangsúlyozza.” - mondta Alekosz a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy természetesen döntésében egykori szerelme, Tünde is közrejátszott, hiszen saját bevallása szerint az igazi szerelem. „Ma délután fogok Tündivel találkozni, hiszen rengeteget várt rám, fontos leülnünk beszélgetni. Azt tudom, hogy amíg én a villában voltam, nem volt senkije.”

A görög hős és Veronika „szakítása” ellenére az utazás remek hangulatban telt, ahol Alekosz elmondása szerint Veronikának összesen öt, neki pedig kettő kilót sikerült magára szednie. „Fantasztikus volt a kaja a szállodában. Szerintem joggal mondhatjuk, hogy végig zabáltuk a nyaralást, hiszen nem egyszerű svédasztallal vártak minket. Igazi terülj-terülj asztalkám volt, ahol nem csak a speciális görög, de magyaros ételekkel is találkoztunk. Néha le sem mentünk reggelizni, hiszen az esti zabálástól még telítődve voltunk.” – mesélte a Való Világ nyertese portálunknak, majd hozzátette: pálinkát ugyan nem, de konyakot sokat fogyasztott.

A nyaralás alatt természetesen itthon is zajlottak az események, hiszen kiderült, hogy Alekosz öccse, Tibor a fejébe vette, hogy jelentkezik a Való Világ ötödik szériájába. Alekosz nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, miszerint támogatja-e testvére ötletét, hiszen mint mondja, még rengeteg mindent kell megkérdeznie Tibortól. „A Való Világ egy nagyon veszélyes üzem. Szerintem támogatnám, de mielőtt bármi történik, bizonyos kérdéseket fel kell tennem neki, hogy kiderüljön, mentálisan elfogadható szinten van-e játékhoz.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier