|
Alekosz új nője egy tűsarkús szőke ciklon
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. június 30., csütörtök 15:20
Alekosz valóban betartja amit ígért: csajozik éjt nappallá téve, azonban három hete leragadt egy hölgynél, aki nem csak feltűnően csinos, de Alekosz női ideáljának minden szempontból megfelel.
Alekosz Veronika és Tünde után beújított. Na persze eddig sem gondolhatta senki komolyan, hogy a görög csábító nő nélkül marad, hiszen minden adandó alkalmat megragad arra, hogy csajozhasson és ezt nem is titkolja. Három hete azonban megismerkedett azzal a nővel, aki – ahogy fogalmazott – minden szempontból megfelel a női ideáljának és természetesen neki is. „Nem rég, egészen pontosan három hete ismerkedtünk meg a Bettivel, a jelen hangulati állapotomban pedig ő az a nő, aki a legjobban megfelel nekem. Nem mondanám, hogy ez egy kapcsolat, hiszen kísérletező fázisban vagyok, a fellépéseken szoktam flörtölni is. Ezt Betti eltűri és nem balhézik, ráadásul mindenben nagyon odaadó és követi az utasításaimat.” – újságolta Alekosz a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy mikor ismerkedtek meg a szőke hölgyeménnyel.
„Elmentem egy fellépésre és az öcsémnek meghagytam, hogy egy bizonyos személyleírás alapján keressen nekem lányt. Amire hazaérkeztem a fellépésről hajnalban, Betti már otthon várt. Ő egyébként a testvéremnek, a barátnőjének a barátnője, akire teljesen illet a leírás. Még akkor hajnalban vonatra ült, hogy minél előbb találkozhasson velem, hiszen megismerkedésünk előtt már figyelemmel követett engem.” Így teljesüljön Alekosz minden kívánsága, hiszen a szexkiborg azt sem rejtette véka alá, hogy mindennél jobban tetszik neki az, hogy új nője állandóan tűsarkút hord. „Nem alapfeltétel nálam, hogy magas legyen egy nő, hiszen a múlt héten egy alacsony, egy mázsa körüli hölggyel voltam. Ennek ellenére rendkívül izgatnak a magas, nálam is magasabb lányok, tűsarkúban meg főleg.”

Foto: NapiászOnline
A NapiászOnline Alekoszt és partnerét a Hungaroringen kapta lencsevégre, ahol a görög végre beülhetett és vezethetett egy igazi pályaautót is egyik barátja jóvoltából. „Nagyon szeretem az autókat, de még jobban szeretek vezetni. Gyerekkoromban nagyon sokat gokartoztam édesapámmal, aki versenyző volt, még olyan 1986 környékén. Most Zoltán barátom jóvoltából kipróbálhattam egy igazi pályaautót, egy Honda Civic-et, amivel kétszáz fölötti sebességet is elértünk.” – újságolta lelkesen a nőfaló Alekosz portálunknak, aki bevallotta, sokkal inkább a vezetés technikai része érdekli és izgatja őt, mint a sebesség. „Életem egyik legnagyobb álma válna valóra, ha idén kijuthatnék a Forma-1-re.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Alekosz, Fordított világ, könyv, Betty, szakítás, megcsalás, Top 50, celebek, címlap, Stohl András, Damu, VV Péter, rajongók, párkapcsolat, Való Világ, Olivér, csatornaváltás, vita, Összeesküvők, Betti, alekosz, malév, utazás, Való világ, TV2, per, nyeremény, Öszeesküvők, 2012, Veronika, Cristofel, VV Éva, vv bandi, vv5, való világ, szűz, tv2, összeesküvők, vv, vv seherezádé, vv gergő, vv attila, vv katka, veronika, cristofel, szerelem, vv cristofel, műsorvezető, modell, akt, veronika, vita, tréfa , ValóVilág5, Csaba, kiválasztás, valóságshow, leonidasz, zene, konfliktus, csel, kovi, pornófilm, rendezés, Hacktion, Oroszlán Szonja, Hujber Ferenc,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|