Először is meséljen arról, hogyan került a sport közelébe?

Alföldi Zoltán: Amikor 5 éves voltam, anyukám elvitt cselgáncsozni, mert nem bírtak velem otthon. Találtak nekem egy judo-tanfolyamot kifejezetten kisgyerekek részére, ahol a felesleges energiáimat könnyen le tudtam vezetni. Nagyon megszerettem ezt a sportot és egészen 17 éves koromig itt ragadtam. Sok szép emlékem és eredményem köszönhető ennek a sportágnak, illetve egy olyan alap, melyet az élet más területén is fel tudok használni.  

Miért éppen a küzdősportokat választotta?

A cselgáncs közelébe - ahogy mondtam - véletlenül kerültem. Aztán 16 éves koromban egy nyaralás közben futottam össze néhány sráccal, a barátaim barátaival, akik thai bokszoltak, ők hívtak le egy edzésükre. A thai boksz azonnal megfogott, egy éven keresztül párhuzamosan űztem a két sportot. Végül elkapott a hangulata, rájöttem, a muay thai bokszot jobban szeretem.  

Döntése jónak bizonyult, hiszen a thai bokszban egészen magas szintre eljutott, versenyző korában a világranglista hetedik helyén is állt. Mely eredményeire a legbüszkébb?

Természetesen a világranglistán elért 7. helyemre, de ezenkívül arra is, hogy abban az időszakban, amikor még csak egyetlen világranglista volt  és nem tíz különböző, akkor nyertem Magyarországon, Hollandiában, Thaiföldön és sok más helyen is. 

A thai boksz full contact sportág, ahol nagyon fontos a szívósság, az erő és, mint minden sportban a kitartás. Fizikailag és lelkileg is megedzi az embert. Miért hagyta abba ezt a sportot, hogyan keveredett át a triatlon világába?

Nagyon szerettem a thai bokszot, ám jött az egyetem, a szakdolgozatírás, az államvizsga, illetve a TV; ezek a dolgok nagyon lekötötték az energiámat és a figyelmemet. Világossá vált számomra, hogy nem lesz ennél nagyobb sportkarrierem, hobbiszinten csinálhatom az imádott sportágamat, de úgy nem az igazi. Ha valaki eljut egy komolyabb szintre a sportban, onnan nagyon nehéz visszaszokni a szabadidős sportolásra. Eltelt néhány év, amíg megbarátkoztam a gondolattal, hogy nem fogok rendszeresen, teljesítmény-centrikusan edzeni. Ám ekkor a házunkban lakó, fiatal triatlonos-pár motivációt adott nekem. Ők is hajnalban keltek minden nap, hiszen mentek edzeni az uszodába, én pedig dolgozni, híradózni indultam reggelente. Két évvel ezelőtt részt vettem csak úgy, heccből, kíváncsiságból a féltávú triatlon Országos Bajnokságon és egészen jól sikerült.  

A középtávú triatlon Országos Bajnokságtól (1,9 km úszás, 90 km kerékpározás, 21 km futás - a szerk.) már csupán egy lépés az Ironman. A Vasemberek 3,8 km úszásból, 180km kerékpározásból és 42 km futásból álló versenyét minden évben megrendezik Nagyatádon. Mi vonzza Önt ebben a hatalmas energiát igénybe vevő, embert próbáló megmérettetésben?

Az emberi teljesítőképesség határának érzem, mint olyan, abszolút a fizikai kihívások csúcsa.  

Mennyi időt és munkát vesz igénybe a felkészülés? Milyen módon edz a versenyre?

Nagyon sok időt vesz igénybe a felkészülés. Viszont teljesen rendszertelenül készülök, mert csak így tudok. Heti hétszer edzem; van, amikor napi két alkalommal. A futás a legjobb, ez a legerősebb számom, ebből bírok a legtöbbet és a felkészülésem során erre fektetem a legnagyobb hangsúlyt. A bringázásba is kezdek belehúzni. Sajnos ebben az országban, főleg a fővárosban és a környékén nem igazán lehet kerékpározni, sok helyen kanyarog az út, a korábban szétesett járdára festették rá a bicikliutakat, ami valljuk be, nem túl biztonságos, nem lehet tempót menni, mert ha túl gyorsan tekerek, akkor az árokban kötök ki. Nincsenek ideális körülmények, a közutakon pedig legyilkolnak az autósok - néha csak a szerencsének köszönhető, hogy nem szó szerint. Rosszak az utak és nem figyelnek a kerékpárosokra. Leginkább hétvégén lehet elmenni kerékpározni. Ami az úszást illeti, az a leggyengébb számom, heti egy, maximum két alkalommal járok úszni. Most kezdem azokat az edzéseket, amikor bringázom és utána egyből futok. Ezek az igazán hasznos edzések.  

(1978-ban rendezték meg először Hawaii szigetén az Ironman versenyt, mely hatalmas fejlődésnek bizonyult a sportág történetében. Hawaii ad otthont évről-évre az Ironman Világbajnokságnak. A sporteseményre a versenyzők kvalifikáció, illetve sorsolás révén kerülhetnek ki. Magyarországon 1990. óta létezik a sportág. Hazánkban Nagyatád az Ironman -sport fellegvára, évente jönnek ide a kihívást kereső sportszerető emberek, hogy összemérjék tudásukat, és legyőzzék önmagukat is.)

Mi a helyzet az idei Ironman-nel, rajthoz áll augusztusban?

Igen, rajthoz állok, szeretném magam megmérettetni ebben a versenyben.  

A fent említett Hawaii Ironman régóta áhított vágya. Mi a feltétele annak, hogy a nagy Hawaii-i álom beteljesüljön?

Kvalifikáció során dől el, hogy ki kerülhet ki a Hawaii-i Világbajnokságra. 

Ezen kívül a céljai között szerepel a 2010-es rövid - olimpiai távú budapesti Világbajnokság age-group - korosztályos versenyszáma. Hogyan lehet kvalifikálódni erre a versenyre és mit vár tőle?

A féltávú országos bajnokságon, illetve az IronMan-en lehet kvalifikálni és így kerülhet be az ember az age group-os versenybe. A rendező ország, jelen esetben Magyarország kap még külön helyeket is, úgyhogy mindenképpen indulok ezen a versenyen.

Beszéljünk picit általánosságban a magyar sportról...

Az Ön véleménye szerint milyen helyzetben van napjainkban a sport Magyarországon?

Nem akarok drámai képet festeni a magyar sportról, de máshogy nem nagyon lehet beszélni róla. Elképesztően rossz körülmények között kell készülnie annak, aki fel akarja venni a versenyt más országok sportolóival. A thai boksznak és a triatlonnak köszönhetően van összehasonlítási alapom nemzetközi viszonylatban. Ha visszaemlékszem a versenyeimre, ott a különbség elég jól látszott. Mondjuk egy német vagy holland thai boksz meccsre anno mi egy szakadt furgonnal mentünk, raktárba letett matracokon aludtunk, vagy épp a meccsre estünk be, és utána még éjszaka vissza 1300 kilométer, közben a többiek - és nemcsak a nyugat-európaiak, de a csehek, lengyelek, szlovének, horvátok is sokkal jobb körülmények között voltak elszállásolva és jobb, kényelmesebb buszokkal, autókkal érkeztek, aklimatizálódni is volt idejük és így tovább. Mondjuk ennek ellenére a végeredményen mindez nem látszott, de ezt magunkon és a lelkesedésünkön kívül senki másnak nem köszönhettük. A magyar sport alultámogatott, nem kap megfelelő támogatást sem erkölcsileg, sem anyagilag. Kevés az utánpótlás, mert kevés a motiváció, hogy egy fiatal miért kezdjen el sportolni, kevés a példakép, ami pedig nagyon fontos lenne. Ahogyan most áll az állami és a civil sportfinanszírozás, nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Miközben a magyar futball rengeteg pénzt kap, legalábbis a világviszonylatban nyújtott – enyhén szólva – karcsú teljesítménye után, addig a többi sportág nagyon háttérbe szorul, hiszen számukra alig jut valami. Tapasztalataim szerint, aki Magyarországon versenyszerűen sportol, mindenki kénytelen dolgozni mellette, hogy megéljen valamiből, kvázi amatőr szinten edzenek a profi sportolóink is. Nagyon kevés az olyan sportoló, aki színvonalas körülmények között edz és nem kell mellette mással foglalkoznia. Pedig ez csak így tudna működőképes lenni, ha adottak lennének ezek a feltételek, Magyarországon ez sajnos korántsem így van.  

Mit gondol, mi az oka annak, hogy a sport ilyen rossz állapotba került és hogyan lehetne ezen segíteni?

Szerintem ez szemlélet és pénz kérdése. Amiben jók vagyunk - úszás, kajak-kenu, birkózás, boksz - ott minden lehetőséget meg kell adni. Nemcsak az olimpiai bajnokokat kell megfizetni, hanem azokat is, akikből akár bajnok is lehet, vagyis a fiatalokat. El kell ismerni, promotálni kell az eredményeket, szintén pénzt és figyelmet kell fordítani az utánpótlásra, az edzők megbecsülésére. Jó példa Kuttor Csaba olimpikon triatlonos barátom kezdeményezése, aki Újbudán kifejezetten amatőröknek is szervezett klubot, sportcentrumokkal, az önkormányzattal, szponzorokkal tárgyalva indította be az Uniqa Újbuda Tc-t és egyre többen járnak hozzá, egyre jobb eredményeket érnek el és szeretik. Ha valakiről a környezetében látják, hogy rajong azért, amit csinál, akkor a lelkesedés átragad, és a dolog beindul. Lehet követni, lehet támogatni. Ez is egy út. 

Ön, mint a médiában sok tapasztalatot szerzett szakember, hogyan látja, miért ennyire kevés a sportműsor a televízióban? A sporttévék ez alól természetesen kivételt képeznek, de ezek a csatornák sajnos nem mindenki számára érhetőek el.

Nem gondolom azt, hogy kevés sportműsor lenne a televízióban. Az RTL Klub adja a bokszot, a Forma1-et, a futball-közvetítéseken is mindig megy a vita a csatornák között. Nem kevés sportműsor van, hanem kevés fajta. Például a jéghokit nem közvetítették, ez furcsa. Az átlagembereknek igényük, hogy sportot lássanak a médiában. A magyarok imádnak szurkolni, azonosulni a csapattal; érdeklődés, igény van a sportra. Ezt bizonyítja az, hogy az Olimpiákon és a világversenyeken milyen nagy a nézettsége a sportközvetítéseknek.  

Evezzünk át kicsit személyesebb vizekre...

Meséljen a családjáról... szabadidejükben tudnak időt szakítani egy kis közös családi sportolásra? Bár kisfiuk, Bálint még nagyon kicsi (3 éves), ám a gyerekek hamar felnőnek... szeretné, ha később ő is követné az Ön példáját és sportolna?

Bálint nagyjából napi szinten teljesíti az Ironmant: annyit fut, rohan, kúszik-mászik. Járatjuk már külön tornára, ún. kreatív torna ez, készségfejlesztő. Emellett úszni jár. Volt már thai boksz edzésen. Egy thai boksz gálán velem együtt speaker-kedett; nagyon lelkesen. Mindenképpen szeretném, ha a fiam is sportolna. Nem is kell erőltetni, imád mozogni már most. Azt a sportot szeretnénk neki megtalálni, amit szeretne, amit örömmel végez. Elfogult vagyok picit a thai boksz iránt, nyilvánvaló, hogy ebbe az irányba fogom terelni, de természetesen, ha nem tetszik neki ez a sportág, nem fogom ráerőltetni.  

És végül egy utolsó kérdés: Van sportoló példakép; ha igen, miért pont ő?

Az egyik példaképem Rehák György; ő volt a thai boksz edzőm, Európa-bajnok ebben a sportágban. Jelenleg a Regym vezetője, ő okítja az összes ifjú thai boksz tehetséget. Mindenkire felnézek, aki komoly erőfeszítéssel, sok munkával eredményt ér el, ők mind példaképként szolgálhatnak. Aki picit is belekóstolt a sport világába, az tudja, hogy nagyon nagy lemondásokkal és erőfeszítésekkel jár. Aki egyszer végigcsinált egy Ironmant, szintén példaképnek tekinthető. A sportban ez a jó; vannak kitűzött célok, tervek, amiket ha véghezviszünk, büszkék lehetünk magunkra, senki nem veheti el tőlünk az eredményt. Ez pedig hatalmas motiváció. De akár az is, hogy egyszerűen csak jól érezzük magunkat tőle.  

Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésemre állt. További sok sikert kívánok sportolói és magánéleti karrierjéhez!