|
Alföldi Zoltán Vasember lett!
Ypsylon Média
2009. augusztus 17., hétfő 08:34
Elszakadt a neoprén úszóruha, leesett a kulacstartó és meglazult a lánc a biciklin, de mindezek ellenére a 360 induló közül 101. helyezéssel célba ért Alföldi Zoltán élete első Ironman versenyén.
Az országos hosszú távú triatlon versenyt 2009. augusztus 15-én, szombaton Nagyatádon rendezték meg, ahol az ismert tévés, műsorvezető is próbára tette magát. Így Zoli 11 óra 48 perc leforgása alatt 4 kilométert úszott, 180 kilométert biciklizett és teljesítette a maratoni távot, azaz 42 kilométert futott. Mostantól Alföldi Zoltán hivatalosan is Vasember! Zoli a fél éves felkészülés alatt az úszástól tartott a legjobban, de Nagyatádon a futás volt a legnehezebb számára. A 42 km során a 32. kilométernél volt a holtpont, de szerencsésen sikerült ezen túllendülnie. „A verseny bebizonyította, hogy egy ilyen szintű fizikai megterhelésnél milyen fontos az erőnlét és a felkészülés. Nem elég, hogy a fejemben minden rendben volt és tudtam, hogy meg akarom csinálni, hanem a táplálkozásomra is jobban kellett volna figyelnem.
Akkor akár ennél is jobb helyezést érhettem volna el. Most már az a fontos, hogy sikerült megcsinálnom és célba értem.”- mesélte a verseny után Alföldi Zoltán.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gundel, étterem, gazdaság, luxus, alfoldi, albert, robert, szinhaz, nyari, zoltan, zoli, vasember, AlfoldiZotan, AlföldiZoltán, sport, ironman, AlföldiRóbert, Harcsa Zoltán, boksz, fűtés, józsefváros, MRW, Gotti, videoklip, Csibész sorsok, rap, Ganxsta Zoli, A SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM, Oscar, Fidesz, LMP, felszólítás, Selmeczi, Ganxsta Zolee, karácsony, zenekar, fellépés, Kartel, Rocktenors, X-Faktor, fellépések, anyagi helyzet, börtön helyett lakhatást, hajléktalantörvény, MSZP, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, kovi, pornó, szex, könyv, titkok, rezidens, felmondólevél, Szócska, LIGA, szakszervezetek, útlezárás, demonstráció, gera, liverpool, mérkőzés, boka, összeesküvők, norbi, apa, kórház, frizbi, hajdú péter , ádok zoli, énekes, bajusz, letisztult, pitt, magyar, celeb, vélemény, népszámlálás, bizalmatlanság,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|