Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alicia Keyes messziről kerüli a drogot
2010. március 02., kedd 10:32
Alicia Keyes egyike azon kevés sztároknak, akik ellen tudtak állni a kábítószer csábításának. Nem engedte, hogy a hírnévvel járó életmód elsodorja. Elmondása szerint azért nem nyúlna droghoz, mert gyerekkorában látta, amint sok ember élete tönkrement az illegális szerek miatt.

Az énekesnő/színésznőt édesanyja egyedül nevelte New York egyik hátrányos helyzetű negyedében. Abban az épületben ahol családja lakott, akadtak drogfüggők, és prostituáltak szép számmal. Alicia Keys hat éves korától fogva zongorázott, zenei tehetsége és elkötelezettsége révén jutott a Hell’s Kitchentől Hollywoodig, és esze ágába sincs néhány celebhez hasonlóan tönkretenni karrierjét. Amikor kitört a nyomorból és világsikerre tett szert, már tudta, hogy ő messziről el fogja kerülni a sztárság buktatóit, ugyanis már nagyon fiatalon megtapasztalta a kábítószer fogyasztás sötét oldalát. "Ügyelek arra, hogy a földön járjak. Azért tudok ellenállni a kísértésnek, mert a drog, szex, alkohol és halál mindennapos dolgok voltak fiatalkoromban. Ha az ember ezeket látja, akkor már ismeri a drogozás következményeit, és messziről elkerüli a tiltott élvezeteket."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier