|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Andy Vajna további Nobu-éttermeket nyitna
hvg.hu 2010. oktober 28., csütörtök 09:17
Tőzsdézés helyett jobbnak tartja vállalkozásokba fektetni, ezért a Budapesten megnyílt Nobu után újabbak nyitásában venne részt Andy Vajna. Hazai cégeinek többségét eléggé megtépázta a válság, így az éttermen kívül ezek stabilizálását tartja most a legfőbb feladatának. Erről a filmes üzletember a Világgazdaságnak beszélt
A Nobu létrehozásába Vajna dollármilliókat fektetett. Számításai szerint az összeg három-négy év alatt térülhet meg. - Azt vallom egyébként, hogy az üzleti befektetésekkel hosszabb távon mindenképpen jobban lehet keresni, mint ha bankba tenném a pénzemet vagy tőzsdéznék, ennek megfelelően az elmúlt években folyamatosan kerestem a vállalkozási lehetőségeket - mondta Vajna. Így gondolkodik azon, hogy Európában további Nobu-éttermeket nyisson. Már csak azért is, mert az üzletember másik érdekeltsége, a Deák Ferenc utcai Fashion Streeten lévő Byblos divatház életét a gazdasági válság igencsak megnehezítette s azutóbbi két évben gyakorlatilag a túlélésért küzdött. „Az elmúlt hónapokban azonban már érezhetően javultak a pénzügyi mutatók, így szerintem a nehezén túl vagyunk” – tette hozzá. Vajna két kaszinójának, a Tropicanának, amelyben az állam partnere és a Las Vegas Casinonak a forgalma szintén nagyon érzékenyen reagált a válságra, és jelentősen esett a bevételük. „Esetükben most új promóciók indításán dolgozunk, hogy visszacsábítsuk a közönséget. Úgy vélem azonban, hosszú út vezet még addig, amíg a szerencsejáték-piacnak ez a szegmense ismét életre kel.” Vajnának üzleti érdekeltsége van a Demján Sándor által létrehozott Korda Stúdióban is. A filmes üzletember szerint a három éve indult projekt kezdeti nehézségeihez hozzájárult az is, hogy fél évig szünetelt az adó-visszatérítés rendszere, ami elég sok külföldi forgatást elriasztott. Mára „úgy fest felpörgött a filmes piac, és szerencsére mind több produkció jön hazánkba. Etyeken most is forog a Borgias sorozat Jeremy Ironsszal, és ha sikeres lesz, és több évad is készül belőle, az már önmagában elég munkát adhat a stúdiónak az elkövetkező négy évre.” A filmes, mozis iparághoz kapcsolódik Andy Vajna első hazai vállalkozása, a 21 éve alapított InterCom Zrt. is. A cég a kezdetektől fogva film-, video- és DVD-forgalmazással foglalkozik. „A DVD-piac azonban komoly kihívásokkal küzd mostanában, öldöklő árháború jellemzi, valamint a kalózkodás is milliárdos károkat okoz, ezen kihívásokra próbálunk mi megoldást találni.Van még egy filmezéshez kötődő vállalkozásom, a Digic Pictures, amely igen dinamikusan fejlődik, talán a leggyorsabban az összes cégem közül. Ez a társaság videojátékokhoz gyárt digitális animációkat és trailereket, a munkáik pedig sorra kapják a szakmai díjakat a különböző animációs fesztiválokon.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, palácsik tímea, damu roland, andy vajna, balaton soun, filmgyártás, kormány, megverte, erőszak, étterem, brad pitt, angelina jolie, felügyelet, producer, megasztár, patai anna, somló tamás, iszap, katasztrófa, nobu, amerika, magyarorszag, andy, vajna, bemutato, parti, Dobó Kata, Királynő, RTL KLUB, modell, DobóKata, AndyVajna , Operabál Operabál2008., AndyVajna TasnádiPéter, AndyVajna pornó, AndyVajna JustinVajna DobóKata, éttermek, értékelés, elsők, Zac Efron, High School, Nobu, London, debreczeni zita, vastag csaba, vastag tamás,
|
|