|
Angelina Jolie kislánya puskát akar a szülinapjára
2010. május 20., csütörtök 10:20
Angelina Jolie katonás szülinapi partit szervez a lánya negyedik születésnapjára. Pár évvel ezelőtt Maddoxnak is hasonló bulit rendeztek, és most Shiloh is benyújtotta a számlát, tudta meg a NapiászOnline.hu.
A család egy közeli barátja szerint Shiloh a szülinapi ajándékai között számíthat katonai bakancsra, játékfegyverekre és egy új, űrhajó formájú ágyra is. – Shiloh fiús kislány, így odavan a fiús játékokért is – mondta el az ismerős. – Brad egy gyerekeknek kifejlesztett quadot is szeretne neki venni, amivel autózhat a házuk körül.
Nemrég röppent fel a pletyka, hogy Brad csaknem tízezer dollárt költött arra, hogy Shilohnak fiúruhákat vegyen, miután a kislány a neki vásárolt lányruhácskákat mind ötéves testvérének, Zaharának adta. – Zahara igazi nő, de Shiloh egy vadóc, olyan, mint az anyja – folytatta az ismerős. – Egyáltalán nem érdeklik a habos-babos ruhácskák. Sőt, még a saját nevére sem hallgat. Angelina nemrég felolvasta neki a Pán Pétert, azóta rendre kijelenti, hogy ő John, Wendy fiútestvére. Ha megkérdezik tőle: „Shiloh, kérsz…”, azonnal közbevág: „John vagyok, John a nevem!” Bradék pedig kénytelenek így feltenni a kérdést: „John, kérsz egy kis narancslevet?”
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Angelina Jolie, Brad Pitt, eljegyzés, házasság, Scott, Tanácsadó, Dobrádi Zsolt, ökölvívó, agyhártyagyulladás, örökbefogadás, kosárlabda, spanyol, bajnokság, Hanga, Manresa, Maddox, gitár, vásárlás, Klubrádió, bíróság, pert nyert, médiahatóság, Super Bowl, NewYork Giants, NFL, malév, csőd, Giants, Patriots, angelina, jolie, brad, pitt, vallas, NMHH, Médiatanács, poltikai provokáció, elnémítás, Autórádió, jennifer, aniston, horkolás, impotencia, alvászavar, párkapcsolat, steven, tyler, Real Madrid, luxusüdülő, Arab emírségek,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|