Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Angelináék gyerekei házirémek
2010. június 18., péntek 10:17
Egy amerikai magazin nemrég meginterjúvolt néhány asszonyt, akik sztároknál dolgoztak dadusként. Az eredményt el lehet képzelni, de csúcstartó is akad.

A világ legrosszabb gyerekei valószínűleg az Angelina Jolie-Brad Pitt páros szárnya alatt növekvő apróságok. Azt gondolná az ember, ők lennének a daduskarrierre törekvő ifjú hölgyek munkáltatói álma, de valójában egymásnak adják a kilincset a gyermekgondozóik. A megszólaltatott dajka szerint a hat fékevesztett gyereket nagyon nehéz fegyelmezni. – A gyerekek reggel egyszerűen megállíthatatlanok, rohangálnak, törnek-zúznak. – mondta. – Berohannak a szüleik szobájába, és egyszerűen a hajukat tépik, csak szeretetből.
Jolie-ék állítólag gyakran alszanak egy nagy ágyban, így a gyerekek szinte képtelenek nélkülük élni. A dadusnak rendszeresen el kellett viselnie Shiloh hisztijeit, aki gátlástalanul meg is dobálta azzal, ami a keze ügyébe került; ezen kívül egyik gyerek sem fogadott neki szót, ha Zaharának olyan kedve volt. – Zahara a kiskirály a gyerekek között, mindegyik gyerek őt utánozza!

Eddigi hozzászólások:
 Gera Éva - 2010-06-18 12:08:15
  Mintha a kislány emlékeztetne egy kicsit Angelinára..

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier