Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Antal Imre - megidézte anyja szellemét
2007. április 25., szerda 08:40
Antal Imre megidézte édesanyja szellemét. A konferanszié beismeri: valóban lecsúszott, és voltak nehéz időszakai, de már kimászott a gödörből. Korábbi kijelentéseivel ellentétben esze ágában sincs meghalni, élvezi az életet. Bár pénze bőven van, önmaga mégsem rendelkezik egyetlen forintja felett sem. Barátja, Csuli, akinek már nincs komolyabb jövedelme, elveszi nyugdíját.
Antal Imre hónapok óta szentendrei barátjánál, Jenei Józsefnél lakik. Bár néhány napja hazaszökött budapesti lakásába, nem maradhatott ott. A közműveket régóta nem fizette, ezért kikapcsolták a villanyt. – Elvesztettem a személyi igazolványomat, anélkül pedig nem tudom a hivatalos ügyeimet elintézni. Az újat kiváltani túl nagy vesződség lenne – mondja Antal, akinek jelenleg kulcsa sincs otthonához. A múltkor betörte ajtaját, azóta egy szekrény állja az esetleges betolakodók útját. A konferanszié nem érti, miért terjesztenek róla őrültségeket. Hogy nincstelen lenne, azt határozottan cáfolja. – Minden hónapban megkapom a nyugdíjamat – meséli a konferanszié Jenei József háza teraszán üldögélve. Közben madarak csiripelnek, és az ott lakó négy kutya körbeugrálja a társaságot. A műsorvezető élete itt vidám, de nem felhőtlen. – Józsi az összes pénzemet elveszi – panaszkodik. Ezt a Csulinak becézett barátja sem cáfolja. – Ha Imrénél hagyom, elveszíti az utcán vagy a boltban. Én csak megőrzöm – mentegetőzik Jenei.

– Sokat köszönhetek neked, nem is panaszkodom. De azért saját pénzt is szeretnék, Megalázó, ha kérnem kell a dohányra! – hangzik a válasz. Antal zsinórban szívja a cigarettákat. Úgy érzi, megteheti. – Kijelenthetem, hogy a gyilkos folyamatok megálltak a szervezetemben! Ezt az orvosomtól tudom! – állítja Antal, de barátja leállítja. – Néhány hónap alatt a háromszorosára dagadt a májad! Ez nem vicc – magyarázza a férfi, de a Szeszélyes műsorvezetője ragaszkodik igazához. Elvégre az ő testéről van szó, ő tudja, mi zajlik benne.
– Sokan azt gondolják, hogy meg akarok halni. Nálam jobban kevesen szeretik az életet! – bizonygatja, majd elárulja: a közelmúltban járt egy spiritisztánál, akinek segítségével megidézte édesanyja szellemét. Egy lefordított pohárra tette ujjbegyét, majd, miután a médium szólította a lelket, a pohár elmozdult.
– Bár megrögzött materialista vagyok, nagyon megijedtem. Nem tudom megmagyarázni, mi történt, de az eset elegendő volt arra, hogy felidézzem édesanyám emlékét. Átgondoltam a múltamat, és rájöttem, hol hibáztam. Nem szabadott volna feladnom a küzdelmet – fejti ki Antal Imre, aki már alig várja, hogy újra dolgozhasson.
– Hamarosan folytatom a munkát a Szeszélyes stábjával. Szeretném a műsort egyedül vezetni, de a producer egyszerűen mellém rendelte Csonka Andrást. Bármennyire is szeretem Bandit, nem örültem érkezésének – árulja el a médialegenda.
A konferansziénak mostanában bőven van szabadideje. Van ideje gondolkodni. Amikor előtör benne a nosztalgia, látja magát a zongoránál. Műsorvezetői múltja előtt virtuóz zeneművész volt. Most tanítványt keres, akinek átadhatná tudását.
 
Kóré Károly
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier