- Öntsétek le Unicummal a síromat - kéri Antal Imre a tisztelőit. A konferanszié árnyéka önmagának, s bár tudata többnyire tiszta, egészségi állapota folyamatosan romlik. Ő minderről nem vesz tudomást.- Imre nem hajlandó bevenni a gyógyszereit, pedig az orvos pontosan öt félét írt neki fel - panaszkodik a sokak által Csulinak becézett egykori strandbüfés, Imrus barátja, Jenei József. Antal eközben hallgat, és maga elé néz. Csak néha szól közbe.
Végakarat
- Jól vagyok!
- Dehogy vagy te jól, állandóan hülyeségeket beszélsz - legyint Jenei, aki ma is kezelésre viszi Imrét.
Antal vagy nem akar tudomást venni állapotáról, vagy valóban egészséges és az orvosok tévednek. Tény, ő ritkán tárgyal a doktorokkal, inkább Csuli látja el ezt a feladatot.

A legendás Unicum-fogyasztó a gyomorkeserűt saját magáról Imicumnak nevezte el
- Világosan megmondták, hogy Imre nem ihat. Felnőtt ember, nem vehetem ki a kezéből a flaskát, de ami sok, az sok. A múltkor kedvenc fogadósomtól két liter finom vörösbort vettem, és tévedésből az ő szobájában tettem le. Másnap reggel vettem csak észre, de addigra alig volt egy deci a flakonban - meséli József.
- Egészséges ital, nincs azzal semmi baj - vélekedik Antal, aki szerint egy jó pohárka inkább használ, mint árt. Az egykori zongorista egyébként legendás Unicum-fogyasztó. A gyomorkeserűt saját magáról Imicumnak nevezte el.
- Törzshelyeimen tudják, ha Imicumot kérek, a kis Unicumra gondolok. Otthon van belőle egy méretes üveggel. Régebben Zwack Pétertől rendszeresen kaptam ajándékba - idézi fel Antal Imre a múltat.
A konferanszié hisz a jó ital szakrális voltában. Hunyadi Sándor író egy helyen arra kérte barátait, tegyenek majd sírjára egy-egy szál jó szivart. Az angol anyakirálynő nyughelyére a mai napig gint visznek rajongói. Antal pedig mindenkit arra bíztat, aki őt szereti, ha eljön az ideje, öntsön néhány korty Unicumot a sírjára.
Kóré Károly
Fotó: Szerbák Elek