Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az ÖsszeEsküvők sztárja már dolgozott szerkesztőként is
NapiászOnline/Valner Marietta
2011. szeptember 20., kedd 15:05
Az ÖsszeEsküvők egyik arajelöltje, Patkó Csenge eddig sem titkolta, hogy híres édesapja miatt gyakran találkozott a média képviselőivel, azt azonban csak kevesen tudták, hogy segédszerkesztőként már ő is dolgozott tévés produkciókban.

Péntek este elindult a TV2 egyik legnagyobbnak ígérkező produkciója, az ÖsszeEsküvők, ahol az arajelöltek között feltűnt Patkó Csenge rögtön a figyelem középpontjába került híres papájával, aki nem más, mint az Első Emelet zenekar frontembere és énekese, Kiki. A fiatal lány azonban többször is hangsúlyozta, nem ezzel szeretné felkelteni a figyelmet, hiszen ugyan olyan hétköznapi lány, akár a többiek.

Csenge a TV2 Aktív című műsorának adott interjújában sem tagadta, hogy jól ismeri a médiát, hiszen édesapja mellett felnőve gyakran találkozott tévéstábokkal és újságírókkal egyaránt, ám mindeddig csak kevesen tudták a fiatal lányról, hogy három évvel ezelőtt már kipróbálta magát a kamera másik oldalán is. Patkó Csenge édesanyja elmondta a NapiászOnline-nak, hogy lánya segédszerkesztőként dolgozott és nagyon élvezte a háttérmunkát, de nem jön zavarba akkor sem, ha ő van a figyelem középpontjában.

Az arajelölt így szombat estétől megismerkedhetett a kamera másik oldalával is, hiszen az anyósok bizalmat szavaztak a barnahajú szépségnek, aki még aznap beköltözhetett az ÖsszeEsküvők rezidenciájába.  A szülők természetesen azóta is figyelemmel követik lányuk minden mozzanatát, hiszen gyakran belenéznek az online adásokba is. „Szerencsére tudtuk, hogy egy kulturált, színvonalas műsorba jelentkezett a lányunk, természetesen jó előre utánanéztünk, máskülönben nem is engedtük volna el. Az online és a tévés közvetítéseket is nyomon követjük, annak ellenére, hogy nem vagyunk egy reality néző család. Az édesapja is mindig kérdez és érdeklődik Csenge felől.”

A most 23 éves lányra nagyon büszkék szülei és elmondásuk szerint egyáltalán nem lenne bajuk azzal sem, ha csemetéjük fiatalon házasodna, természetesen azzal a feltétellel, hogy valóban boldog és megtalálta az igazit. „Én 22 éves voltam amikor összeházasodtam Csenge édesapjával, így 27 éve élünk együtt. Nagyon szeretjük egymást és Csenge ezt látja amióta csak megszületett. Sokszor nevetve mondja „jajmár” hogy puszilgatjuk egymást. Akár most, akár hat év múlva találja meg azt, akivel igazán szeretik egymást, mi örülni fogunk.” – újságolta a büszke édesanya a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy reméli, lánya sikerrel jár a műsorban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier