|
Bajor Imre nem nyitja ki éttermét
NapiászOnline
2010. december 28., kedd 12:55
Bajor Imre néhány hónappal ezelőtti összeomlása után mostanra sikerült teljesen összeszednie magát, csődbe ment éttermének ajtaját mégsem nyitja ki újra.
Bajor Imréről az elmúlt hetekben kizárólag jó hírek érkeznek, pedig néhány hónapja még az összeomlás szélén állt. A színész ma azonban már egy kortyot sem iszik, majdnem tíz kilótól szabadult meg, visszatért a képernyőre és a színpadra is, és nemrégiben egy hajbeültetésre is rászánta magát. Saját bevallása szerint teljesen újjászületett, és ma már nem hibáztat senkit azért a sok rosszért, ami az utóbbi hónapokban történt vele. Mindezek ellenére csődbement éttermét nem nyitja meg újra, hiszen saját bevallása szerint már túltette magát a kudarcon, és nem szeretne a múlttal foglalkozni.
„Olyan, mintha újjászülettem volna. A múlttal már nem szeretnék többet foglalkozni, hiszen nem csak én kerültem lehetetlen anyagi helyzetbe, hanem még nagyon sokan ebben az országban. Nekem sem jó, amikor sorra érkeznek a csekkek, amelyeket nem tudok kifizetni, és tudom, hogy a bank majd elveszi a vendéglőmet. Nem hibáztatok ezért senkit, így történt, ezzel pedig meg kell birkózni. Szerencsém van, mert mellettem áll a feleségem, Ildikó, aki igyekszik megóvni minden rossztól, és persze mellettem vannak a barátaim is.” – nyilatkozta Bajor Imre a minap.
A színész barátai és rajongói azonban nem mondtak le teljesen a Kicsihuszárról, hiszen családi, céges vagy éppen szilveszteri bulikkal mentenék meg a vendéglőt, Bajor Imre azonban hajthatatlan. Mint mondta, semmi esetre sem nyitja ki fél éve bezárt éttermét, hiszen már egyáltalán nem akar olyan dolgokkal foglalkozni, amihez nem ért. Szívesebben marad a színpadnál, hiszen ott bőven akad tennivalója.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ihos józsef, kató néni, nonó, Bajor Imre, depresszió, Heti Hetes, színész, alkohol, Bajor imre, heti hetes, esti showder, fábry, storytv, havas, HavasHenrik, BajorImre, HernádiJudit, szülinap, BodrogiGyula, FodorZsóka, BajorImre, gyilkosság, PsotaIrén KernAndrás, BodrogiGyula BajorImre, jáksó lászló, lánykérés, RTL Klub, műsor, újdonság, ValóVilág, X-faktor, gálvölgyi jános, celebek, hírességek, Hajdu steve, hernadi, judit, hajdu, peter, farkashazy, tivadar, kormany, politika, gazdasag, Farkasházy, Fradi, fabry, sansor,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|