Bangó Margit mellett álltak húgai mellrákja idején

Elfelejtett jelszó?

Sztárportré.hu

2009. június 20., szombat 07:35

Bangó Margit és Bódi Guszti a Sztárportréban beszélt a roma kultúráról, őseikről és az összetartásról. Elsőképp a Bangó Margittal készült interjúból közlünk részleteket. Az énekesnőtől megtudhattuk, hogyan fogadták rokonai a változásokat, amiket kemoterápiája idején tapasztaltak nála.

Bangó Margit a romák közötti különbségekkel kezdte az interjút: „Tudjuk azt, hogy Magyarországon a cigányságnak több rétege van, illetve a kasztok. Vannak a romungrók - ez vagyok én -, akiket magyar-cigányoknak mondanak a cigányok is, akik beszélik a nyelvet. Mi nem beszéljük a nyelvet. A romungró nagy része muzsikus társadalom. Elsősorban a lovárok és a beások beszélik a nyelvet. Én csak úgy beszélek cigányul, mint angolul, vagy németül - tehát konyhanyelven."

Bangó Margit a cigányok magyar kultúrában elfoglalt helyével folytatta: "Egymást mindig csak a kultúrán keresztül tudjuk megismerni. Minden országnak megvan a maga népzenei kultúrája. Magyarországon elsősorban a cigány muzsikusok, akik ezt a gyönyörű kultúrát nem engedték elveszni."

A romák közti híresen nagy összetartásról az énekesnő egy megható, személyes példát is elmondott: "Bármilyen gond, vagy probléma van a családban, vagy a baráti környezetben, de elsősorban a családban, abban a pillanatban összeröffen mindenki. Nem szavakban, hanem a cselekedetekben bizonyul meg sokszor a szeretet, a segítség, és az összetartás. Mondok rá egy olyan példát, ami nemrég nálunk történt meg: Nem titok, hogy én régen nagyon beteg voltam, mellrákom volt. Kemoterápia előtt jött az orvosom és mondta, hogy Margitkám, jöjjön valaki érted, vigyenek ki a kórházból, a gyönyörű hajadat le kell vágni, mert a kemoterápiától el fog hullani. Jött a kislányom, elvitt a fodrászhoz, levágták a hajamat. Ez megrendített, mert a hajamban éreztem mindig az erőmet, mindig csodaszép volt. Rövid hajjal visszamentem a kórházba, kicsit elkeseredve, de aztán vigasztalódtam az evangéliumból. Onnan mindig megkaptam, és megkapom az erőt. Lényeg a lényeg, hogy nagyon-nagyon bántott a rövid haj, soha életemben nem volt fiú frizurám. Másnap reggel a két húgom megjelent a kórházban, ugyanolyan rövid frizurával. Mindkettőjüknek hosszú hajuk volt, és jöttek viccelődve: mondták, hogy nem csak te divatolsz, hanem mi is. Rám jött a sírás, sírva nevettem...”