|
Bárdosi gatyába rázta Horváth Évit
rtlbulvar.hu
2009. július 28., kedd 11:00
A Cool kedd délutáni műsorában a sokoldalú bunyós, Bárdosi Sanyi volt a vendégünk, aki egy újabb fantasztikus sikerről számolt be Horváth Évának és Müller Attilának. A profi testőr, birkózó, ketrecharcos és szumós ezúttal az utóbbi sportágban remekelt: a 2009-es taiwani Világjátékokon ugyanis kategóriájának legjobbjának bizonyult, és a világ elit szumósait sorra legyőzve aranyérmet szerzett.
- Ebben a sportágban ez az eddigi legnagyobb sikerem. Nyertem már VB-t, EB-t, de ez a „nem olimpiai sportágak olimpiája”, amin tényleg csak a legjobbak vettek részt.
Sanyi ezzel a világranglista élére került, olyan sportolókat utasítva ezzel maga mögé, mint a japán indulók, akik köztudottan nagy mesterei a szumónak. A harcművész tehát mindenben a csúcsra tör, még meg sem találta az ideális helyet a dicsőségfalon az új aranyérem számára, máris a következő mérkőzésre készül. Úgy tervezi, hogy augusztusban ismét ringbe lép, ám ezúttal az MMA kerül a középpontba, persze, ha az egészsége is engedi, a térde ugyanis még nem száz százalékos. Sanyi persze nem csak a verekedésben kiváló: az oktatásban is jeleskedik. Ma éppen Horváth Évát próbálta meg megtanítani a szumó alapjaira. Először az alapállásra és a mindenki által ismert ütközésre okította a szépséges műsorvezetőt, majd látva, hogy ez nem igazán megy úgy döntött, gatyába rázza Évit! Fogta a speciális szumós-öltözéket és addig pörgette-forgatta a Cool Live háziasszonyát, amíg tökéletesen nem állt rajta a bunyós-gatya:
- Na ennyi, azt a csomót már nem húzom meg, mert a bugyid bánná! – nyugtázta Sanyi az öltöztetés végét.
- Annak már mindegy! – tette hozzá pókerarccal Éva.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
lavina, magyarok, hegymászó, Horváth Éva, Dukai Regina, Sugarbird, vonat, baleset, furgon, érszűkület, vakcina, oltás, kuruzslás, Horváth István, Debreczeni Zita, Civergirls, Zimány Linda, sugarbird, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Éden Hotel 2, karácsony, ajándék, Tóth Gabi, Sarka Kata, Csisztu, Ungár, Mcdonalds, szépségkirálynő, Big Mac, mszp, horváth, főváros, katasztrófa, sztárok, felvonulás, glamour, horváth éva, műsorvezető, pankrátor, rubint réka, dukai regina, bemutató, fotósorozat, Kasza Tibi, nyaralás, mcdonalds, zsűri, hot!, magazin, party, Hilton, modell, válság, fellendülés, Magyarország, nemzetközi, Volán, új buszok, fejlesztés, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, gáspár laci, videoklip,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|