Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bárdosi Sanyi külföldön folytatja?
Cool Tv
2009. április 16., csütörtök 08:00
Bárdosi Sanyi elhagyja hazánkat. Nem kell megijedni, a neves sportoló nem örökre búcsúzik. A harcművész a ketrecharc legjeivel készül jövőbeli megmérettetéseire.
A Pokol hete után teljes értékű testőrré avatott Bárdosi Sanyi életében - kis kitérő után - ismét a verekedésé a főszerep. Az egykori birkózó, aki immáron az MMA berkein belül püföli az ellenfeleket, hamarosan edzőtáborba vonul, hogy az elkövetkezendő összecsapásokra tökéletesen felkészüljön.
A tréning színhelyéül Hollandiát választotta, ami a ketrecharc bölcsőjének is tekinthető:

- A K1 európai főnökének segítségével sikerült elintézni, hogy a legjobbakkal edzhessünk, az ottani srácok ugyanis vérbeli profik! Nagyon kemény időszak vár ránk, de megéri, mert amit ott tanulunk majd a „nagyoktól” annak óriási hasznát veszzük később a ringben.

Sanyi tervei szerint két hetet tölt majd el a helyi edzőtermekben, az elit bunyósok társaságában, ahol saját testi épségét sem kíméli a cél érdekében.

Sérülésektől nem tart, hiszen az orrtörésekhez már hozzászokott, a füle pedig már nem morzsolódhat össze jobban, arra azonban ügyel, hogy bokáját, térdét, könyökét és csuklóját ne érje baj, az ugyanis hosszú időre megpecsételné a sorsát.

- Mindig is sportoltam, bunyóztam, úgyhogy hozzáedződtem már a kemény helyzetekhez. Éppen ezért bízom benne, hogy nem történik semmi rossz.

A bunyósnak tehát nagy a tét, annál is inkább, hiszen az edzőtábor egy fajta próbatétel a számára: saját képességeit versenyeztetheti a szintér legjobbjaival, teljesítménye pedig akár karrierjén is nagyot lendíthet sőt, következő gálameghívásait is nagyban befolyásolhatja

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
bulvár rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier