|
Bartók Eszter egyre merészebb
rtlbulvar.hu
2009. augusztus 17., hétfő 07:47
A Cool délutáni műsorában a mindig vidám és mosolygós Bartók Esztert faggattuk arról, mi okoz örömet mostanság az életében. Vendégünk elmondta, ha éppen nincs semmi extra a mindennapjaiban, ő akkor is boldog, ami ráadásul nem egy nehéz feladat, hiszen az embert egészen apró dolgok is képesek felvidítani.
-Manapság mindenki túl negatív, pedig bármiben meg lehet találni az örömöt! Most azonban Eszter nem hiába ugrik ki a bőréből. Számára a zenélés és az éneklés jelenti a világot, nyáron pedig bőven kiélhette alkotói szenvedélyét, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan a legújabb albumának munkálatain dolgozott. Ez lesz az énekesnő harmadik nagylemeze, és ígérete szerint senki sem fog csalódni, hiszen a rá jellemző stílusjegyeket természetesen most is mindenki megtalálja majd. - Ismét én írtam minden dalt és a hangszerelést is magamra vállaltam. Az új nótákkal már több, mint negyvenre emelkedett a saját szerzeményeim száma. Mindig is arra vágytam, hogy minden időmet ezzel tölthessem, és hálás vagyok az életnek, amiért valóra vált az álmom! Bár a munkálatok hagyományos módon zajlanak, a végeredmény csöppet sem lesz szokványos.
Eszter szerint egy igazán szélsőséges, stílusokban bővelkedő, színes és abszolút egyedi lemezt kapunk majd végeredményül, ami kategóriákon felül áll, és ami mindenki arcára mosolyt csal!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
caramel, egészség, szűrés, tabáni istván, bkv, halott, járat, busz, idős, bartók krisztián, megasztár, celeb, Caramel, Bartók eszter, bartok, eszter, rablas, iroda, buncselekmeny, tobbszor, omlas, veszely, bankrablas, PellerMariann, Hajnalcsillag, ÖrdögNóri, ValkóEszter, BartókEszter, Megasztár, szerződés, magánélet, DebreczeniZita, PécsiIldikó, Ada, Avon, LabanczLilla, TóthGabi, BartókEszter Caramel, BartókKrisztián, Molnár Ferenc Caramel Bartók, MolnárFerenc BartókEszti Caramel, VV Eszter, Való Világ, ügyvédi kamara, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, baleset, 86-os út, Kisunyom, karambol,
 |
bulvár rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|